A költségvetés vitájakor a baróti és a közigazgatásilag hozzá tartozó falvak „vizes” beruházásairól is szót ejtettek. Benedek-Huszár János polgármester többek között arról beszélt, még nyáron beüzemelhetik a baróti szennyvíztisztító állomást.
A bibarcfalvi és bodosi szennyvízhálózat kiépítéséről szólva a városvezető elmondta: jelen pillanatban még a műemléki engedély megszerzése előtt állnak, ha az megvan, kiadják az építési engedélyt, a dokumentációt Bukarestbe küldik a minisztériumhoz, majd a szerződés aláírása és a közbeszerzési eljárás elindítása következik.
Még tavaly elkészült Köpec és Miklósvár szennyvízhálózatának megvalósíthatósági tanulmánya, de azt nem véglegesítették, és a mintegy 150 ezer lejes árat sem számlázták ki. Azért – mondotta a polgármester –, mert akkor még nem volt egyértelmű, melyik intézménynél fognak pályázni, azaz mely kiírásnak kell megfeleltetni a projektet. Ősszel még arról volt szó, hogy november-december környékén a Környezetvédelmi Minisztériumnak lesz idevágó pályázata, de az elmaradt. Idén közelebbről mindenképp lesz olyan kiírás, ami Barótnak megfelel.
A baróti víz- és szennyvízhálózat nyolc kilométeres vezetékcseréjére vonatkozó projekt dokumentációja október óta a minisztériumnál van, a városháza pedig várja, hogy mihamarabb behívják a megállapodás aláírására. A közbeszerzési versenytárgyalás lefolytatása után veheti kezdetét a kivitelezés.
A felsőrákosi szennyvízhálózat kiépítésének összköltsége hétmillió lej, amiből idén közel egymillió lejes munka valósulhat meg: a szennyvíztisztítótól a Technika-telep felé egy kilométeres szakaszon.
Az év elején sikerült megállapodni a baróti szennyvíztisztító állomás kivitelezőjével, hogy még tavasszal befejezzék a munkát, nyáron pedig elindulhasson a beüzemelés. Az ehhez szükséges 1,1 millió lej a finanszírozási szerződés értelmében az országos helyreállítási pogram (PNRR) révén érkezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.