A tavaly Európa-bajnoki címet szerző Molnár Ede az elmúlt időszakban közel négy hetet Spanyolországban tartózkodott, ahol gőzerővel készült. Az idény első felében olimpiai kvalifikációs versenyeken vesz részt Törökországban, Szerbiában és Izraelben, majd április végén kezdődik a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozat, amelynek mind a nyolc állomásán igyekszik rajthoz állni.
„Az edzőtábor remekül sikerült, a spanyolországi időjárás nagyon kiszámítható volt, ráadásul a szél sem fújt. A korábbi években Olaszországban és Ciprusban készültem az idényrajtra, viszont az idei minden szempontból überelte az előző két évet. A Spanyolországban eltöltött időszakban hetente 25 órát tekertem, ami azt jelenti, hogy összesen közel 100 órát kerékpároztam. Kihasználtam a természet adta lehetőségeket, hegygerinceket másztam meg, kihívást jelentő lejtőkön ereszkedtem be” – nyilatkozta a 28. születésnapját ma ünneplő Európa-bajnok.
A sepsiszentgyörgyi kerékpáros elmondta, amíg kezdődnek a párizsi ötkarikás játékok, addig elsősorban arra törekszik, hogy összehangolja az XCE világkupa-sorozatot és az olimpiai kvalifikációs versenyeket. Előbbi kiírás 2024-ben nyolc megmérettetést tartalmaz, az elsőt április 20-án rendezik a francia fővárosban, majd következik Barcelona, Palangkaraya, Sakarya és Leuven, utóbbira június 2-án kerül sor. A sorozat augusztus 18-ig szünetel, amikor is Sao Paulo fogadja a mezőnyt, aztán Bengaluru várja a legjobbakat, majd november 3-án Rijádban lesz az utolsó szakasz.
Molnár Ede a világkupa-sorozat kezdete előtt pontgyűjtő viadalokon vesz részt, márciusban Törökországban, Szerbiában és Izraelben teszi próbára magát, majd április elején ismét Izraelben versenyzik. „Hiányérzet van bennem amiatt, hogy a szakszövetség nem szervezett edzőtábort, így felvetődik a kérdés, hogy mennyire reális két olimpiai kvóta megszerzése. Az illetékesek megkérdőjelezhető hozzáállása miatt már évek óta hátránnyal indulunk a többi ország sportolójához képest, emiatt nem is meglepő, hogy hiányzik a bizalom irányukba” – fogalmazott.
A háromszéki versenyző kiemelte, május 8. és 12. között Cheile Grădiștei ad otthont az XCO Európa-bajnokságnak, aztán július 23-án a németországi Aalenben lesz az XCE világbajnokság. Bízik benne, hogy az XCE kontinensviadalra csak ősszel kerül sor, azonban addig is Eb-címvédőként szeretne a világkupa-sorozatban is maradandót alkotni. Továbbra sem akar nagy nyomást és terhet helyezni magára, egyelőre arra törekszik, hogy élje meg a pillanatot, megtalálja az egyensúlyt a versenyzés, az utazás és a pihenés között, illetve egyik se menjen a másik rovására.
Az XCE világkupa-sorozat nyolc állomása: Franciaország – Párizs (április 20.), Spanyolország – Barcelona (április 26.), Indonézia – Palangraya (május 19.), Sakarya – Törökország (május 26.), Leuven – Belgium (június 2.), Sao Paulo – Brazília (augusztus 18.), Bengaluru – India (szeptember 29.), Rijád – Szaúd-Arábia (november 3.).