Sokba kerül a lakótelepi zöldövezetek veszélyes fáinak kivágása vagy nyírása, ezért sok esetben el is marad. Sepsiszentgyörgy önkormányzata azonban úgy határozott, hogy átvállalja ezt a tevékenységet a lakótársulásoktól, és a saját, főként zöldövezetek karbantartására létrehozott cégére, a Sepsi Protekt Rt.-re bízza.
A tömbházak körüli növényzetet a lakóknak kell gondozniuk, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a túlnőtt vagy veszélyessé vált fák nyesési, illetve kivágási költségei miatt ezt a munkálatot nem hajtják végre – indokolta meg a határozatot Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Egyelőre kétéves szerződést kötnek, erre az időre 900 ezer lejes keretet különítettek el.
Az árak 600 és 2200 lej között mozognak, a szolgáltatási paletta egy 12 méternél nem magasabb, könnyen elérhető fa ágainak megnyesésétől a nehéz terepen levő, 15 méternél magasabb fa kivágásáig terjed.
A február 29-én elfogadott tanácshatározat azonban nem jelenti, hogy holnaptól már visítanak a fűrészek a városban: a Sepsi Protekt munkaerőhiánnyal küzd, és mivel a kormány tavaly ősszel létszámstopot rendelt el a közintézményekhez tartozó cégeknél is, hat személy alkalmazásához engedélyt kérnek a fejlesztési minisztériumtól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.