Helyszíni szemlén ismertette csütörtökön Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója azt a két beruházást, mely jelentősen növeli a megyeszékhelyi szennyvízkezelő állomás energetikai önállóságát. A biogáz alapú generátorállomást, illetve a napelemparkot bemutató látogatáson az is elhangzott, hogy középtávon a megyeszékhely önkormányzatának az a célja, hogy beruházásokkal, fejlesztésekkel lehetőleg száz százalékban önellátóvá tegye a legtöbb közszolgáltatást biztosító létesítményt.
Antal Árpád szerint több olyan helyszín is van a városban, ahová a lakosok nem jutnak be, és emiatt nem láthatják azt sem, hogy miként is működnek a különböző közszolgáltatások, milyen összetett rendszerek szükségesek sok esetben a szolgáltatás fenntartásához. A sepsiszentgyörgyi ülepítő, szennyvíztisztító telep egyike ezeknek a létesítményeknek. Az önkormányzatnak az a célja, hogy minél jobb minőségű közszolgáltatásokat biztosítson a polgárok számára, ezért folyamatosan a fejlesztésekre, korszerűsítésekre törekszenek. Amikor a város idei költségvetését tervezték, arról is szó esett, hogy az elkövetkező években kiemelt cél, hogy a kívülről érkező sokkokkal, csapásokkal szemben minél ellenállóbb legyen a város, és annak intézményei. Ez arról is szól, hogy a különböző közszolgáltatások mögé olyan rendszereket építsenek, melyek ezek minél szélesebb körű önállóságát képesek biztosítani. A szennyvízkezelő állomások esetében az energiafüggőséget akarták csökkenteni, lehetőleg fel is számolni. Az elmúlt években két olyan beruházás is megvalósult, amivel a szennyvízkezelő állomás energiaigényének 55–60 százalékát immár saját forrásból tudják biztosítani. Az egyik beruházás a biogáz energiatermelésre való hasznosítását célozza, a másik a napelempark. „Mindkettő nagyon fontos, és az elkövetkező években el kell érniük azt, hogy az energiaszükséglet száz százalékát saját forrásból tudják megtermelni, biztosítani” – részletezte a polgármester.
Kozsokár Attila, valamint Barabás Pál, a szennyvízkezelő telepek – köztük a megyeszékhelyi is – megbízott vezetője szerint adott körülmények között jelenleg is képesek a sepsiszentgyörgyi létesítmény energiafogyasztását fedezni a „befogott” napenergia révén. A biogáz a szükséges elektromos energia 20–25 százalékát képes biztosítani, és amikor a napelemek teljes kapacitással tudnak termelni – hosszúak a nappalok és nem felhős az idő – akkor az energiaszükséglet több mint száz százaléka fedezhető. Ez nyilván az egész évben már csak azért sem tartható fenn, mivel a tisztítótelepeken éjjel is működnek az eszközök, ami szintén energiaigényes, ám ilyenkor a napelemek nem tudnak energiát befogni, termelni. Éves átlagban számolva a telep energiaszükségletének mintegy hatvan százalékát képesek állandó jelleggel biztosítani a jelenlegi infrastruktúrával. A napelemparkot januárban üzemelték be, egy háromszéki vállalat végezte a kivitelezést nagyjából három hónap alatt. Mivel az összes létesítményük közül a szennyvízkezelők a legnagyobb fogyasztók, ezért döntöttek úgy, hogy itt valósítják meg a fotovoltaikus parkot. Ehhez hasonlót a kézdivásárhelyi telepen is kialakítottak.
Kozsokár Attila elmondta, hogy a napelempark azon beruházások közé tartozik, melyek látványosak, ám több olyat is véghezvittek, melyeket nem lehet megmutatni, hiszen a föld alatt találhatóak. Szintén a Kohéziós Alap Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében a digitalizáció vonalán is véghez vittek pár beruházást, van ami folyamatban van. Ezek egyike 110 hozammérőnek a városi hálózat különböző pontjain való elhelyezését célozza, segítségükkel jelentősen csökkenthetők a rendszer veszteségei, hiszen jóval hamarabb be tudnak avatkozni a meghibásodások (így csőrepedések) esetében. A másik beruházás több mint háromezer korszerű vízóra felszerelése volt, melyeket távolságból is le lehet olvasni. A beruházásokat kivétel nélkül vissza nem térítendő uniós forrásokból valósították meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.