A Best of Sepsi díj kapcsán Péterfi Ágnes felidézi, már a jelölés is meglepte, és nem számított arra, hogy e megmérettetésből nyertesként kerülhet ki. Noha nem a visszajelzésekért, hanem az unitárius gyülekezet építéséért dolgozik, amikor a díjátadó ünnepségen meghallotta nevét, meglepődött és nagyon meg is hatódott. Korábban arra is gondolt, e közönségszavazásnál az unitárius hívek kevesen vannak, vagyis más felekezetűek is támogatták, hiszen jól ismerik az ő „emberi vonalát”, s értékelik, hogy bárkihez empátiával, segítőkészséggel viszonyul.

Péterfi Ágnes kilenc éve szolgál Sepsiszentgyörgyön, 2015 adventjében érkezett ide, szombat esti hóesésben, tartva az ismeretlentől, ám a szószéken már az első alkalommal megérintette valami különös, úgy érezte, mintha régi ismerősei lennének a templomban ülők. Pillanatok alatt kialakult benne egy erős kötődés, e mély élménye azóta is kíséri, és úgy érzi, szülőfaluja, Torockó immár elválaszthatatlanul összekapcsolódik Sepsiszentgyörggyel. Itthonról megyünk haza és otthonról jövünk haza – foglalja szavakba e kettős otthonosság érzetét.

A sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezet mintegy kétezer hívet jelent, közülük több mint háromszáz gyermek és fiatal. „Lelkészségem a cselekvő szeretet köré épül, célom, hogy ne csak szóval, hanem valósággal, cselekvéssel mutassuk meg szeretetünket. Egyházközségünk hivatása a szeretetközösség megteremtése, hogy egymás gondját, terhét, örömét, életét megismerve segíthessünk” – hangsúlyozza Péterfi Ágnes. A vasárnapi istentisztelet mellett a közmunka, a Gondviselés Segélyszervezet egyaránt jó lehetőséget teremt erre, de megemlíti egy új elképzelésüket, az „otthonszervíz” gondolatát is. Ez olyan önkéntes szakemberek csapata lesz, akik tudásukkal segítenék otthoni gondok orvoslását, főként idősek, egyedül élők esetében, nekik ugyanis nemcsak a bevásárlás jelenthet nehézséget, hanem akár egy villanyégő kicserélése is. Szívének „középpontjában” most a családok állnak, programokat szerveznek, keresik a közösséget és családokat egyaránt erősítő alkalmakat. De kiemelt figyelemben részesülnek a gyermekek is, számukra újfajta, szülőket is megszólító, élményszerű tábort terveznek. Idén huszonheten konfirmálnak, s a kátéórák, a velük való foglalkozás azért is nagyon fontos, azért nem szabad „ellazázni”, mert egy év alatt lehet meggyőzni őket arról, hogy meghatározó az unitárius gyülekezethez való tartozás. A nagyobbakkal, az ifjúsági egyletesekkel péntek esténként találkoznak, filmet néznek, színházba mennek és alaposakat beszélgetnek, ők nagyon nyitottak, már a munkától sem riadnak vissza, így különleges színfoltjai a gyülekezetnek és nagyon büszke rájuk. Közülük rendszerint teológiára is felvételiznek, most is erre ösztönöznek egy tehetséges lányt.

Ennek kapcsán Péterfi Ágnes elmeséli, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium bentlakó diákjaként négy évig azt mondták neki, őt a Jóisten is színésznek teremtette, így színire felvételizett, egyidejűleg Marosvásárhelyen és Kolozsváron, de sikertelenül. Felkészítője alkalmával Kilyén Ilka színművésznő már az első alkalommal azt javasolta édesanyjának, küldje a lányát teológiára, ám ő hajthatatlan volt, színész akart lenni. Majd földrajz-turizmus szakkal is próbálkozott, kínszenvedésnek érezte, mire az akkori torockói unitárius lelkész megkérdezte tőle: hát nem érzi, nem látja, hogy teológián van az ő helye? Lelkészi pályájának ez az előzménye, s noha ezt nem feltétlenül tekinti egy szokványos elhívás-történetnek, végtelenül hálás azért, hogy így alakult, és meggyőződése, hogy útját mindvégig a gondviselés terelgette.

A lelkészé a legjobb munkahely, vélekedik hivatásáról, s bár az egyházközségi élet összefonódik saját családi életével, ez nem teher, mert a „szépségét látom és minden megtalál”, együtt lehet a családokkal a legmélyebb pillanatokban, ünnepeken, örömben, gyászban egyaránt. A sepsiszentgyörgyieket bátorítva Péterfi Ágnes megjegyzi: „mindannyiunk jóléte függ a másik jólététől is”, egymásra vagyunk utalva, boldogulásunk és boldogságunk tekintetében egyaránt. Ne siessünk annyira, javasolja, e nehéz, túlhajszolt időket próbáljuk türelemmel, megértőbben, „felébredettebben” megélni, hiszen mindig van „örömüzenet”. A fény és a sötétség egyaránt életünk része, de rajtunk múlik, hogy mit látunk meg, hiszen mindennap találhatunk valami jót, ami erőt ad, amiért hálásak lehetünk, amit érdemes felnagyítani, mert minden velünk kezdődik...