A 2019-es turisztikai csúcsot követő, a koronavírus-járvány okozta mélyrepülés után ismét felívelőben van a fürdőváros vendégforgalma – derült ki a fürdőváros polgármesteri hivatalának kimutatásából, amelyet a napokban osztott meg közösségi oldalán Gyerő József polgármester.
A Kovásznán működő vendéglátó egységek és turisztikai vállalkozások által a polgármesteri hivatalnak bejelentett információk alapján a városháza minden évben saját összesítést készít Kovászna vendégforgalmi mutatóinak alakulásáról. Gyerő József polgármester szerint az önkormányzat számára ez azért fontos, mert Kovászna gazdasági életének meghatározó ágazata továbbra is a fürdő- és gyógyturizmus, mely pénzügyi, foglalkoztatási és társadalmi vonatkozásban egyaránt alapvető szerepet játszik a város életében, a kimutatásból pedig látják a turisztikai ágazatot meghatározó folyamatokat, fel tudják mérni a város gazdasági, munkaerőpiaci, költségvetési lehetőségeit.
A városháza által nyilvántartott adatok szerint a fürdőváros szállodáiban, villáiban és panzióiban összesen 2663 szálláshely található. Besorolás szerinti bontásban az összesített adatot tekintve 571 négy-, 1476 három-, 445 két- és 180 egycsillagos férőhely alkotja. A polgármester által közzétett legfrissebb kimutatás szerint Kovászna szálláshelyein tavaly 65 265 turistát láttak vendégül, 7842-vel többet, mint a járvány előtti évben, amikor 57 423-at jegyeztek. A járvány miatti megszorítások okozta visszaesés után egyébként a fejlődés töretlen, hiszen 2020-ban 25 054, 2021-ben 45 065, 2022-ben 62 146 vendéget fogadtak. A több mint hatvanötezer vendég tavaly összesen 360 832 éjszakát töltött a városban, míg a járvány kitörése előtti évben 435 642 volt a vendég-éjszakák száma (2020-ban 162 699, 2021-ben 286 097, 2022-ben 351 247 éjszakát összesítettek).
A Dr. Benedek Géza Szívkórház 887 férőhellyel rendelkezik. A regisztrált érkezések száma itt még mindig a 2019-es szint alatt maradt. Az elmúlt évben 11 122 kórházi beutalást jegyeztek az országból, míg 2019-ben 12 251-et (2020-ban 2485, 2021-ben 2197, 2022-ben 7973 volt a szívkórház látogatottsága). A kevesebb érkezés ellenére a szívkórházban nőtt az itt töltött éjszakák száma, ugyanis ide nem 2–3 napos wellnesshétvégére, hanem kéthetes gyógykezelésre érkeznek a vendégek, akik a tavaly 156 453 éjszakát töltöttek a tündérvölgyi kórházban (2019-ben 132 684-et, 2020-ban 34 763-at, 2021-ben 30 693-at, 2022-ben 107 254-et).
Gyerő József polgármester értékelése szerint a 2019–2023-as évek statisztikáinak összevetése azt bizonyítja, hogy a 2019-es csúcsteljesítményt követő koronavírus-járvány okozta mélyrepülés után a dolgok ismét jó irányba haladnak.