Megszavazta a szenátus az RMDSZ törvénytervezetét, amelynek alapján ezután egy rendőr is átveheti a csendőr helyét a medveveszély esetén összehívott helyi bizottságban. Ezáltal gyorsabbá és hatékonyabbá válik a beavatkozás a veszélyes medvék ellen. A tervezetről a képviselőház hozza majd meg a végső döntést.
„Az emberi élet védelme első számú prioritásunk. Miniszterként ezért dolgoztam ki a veszélyes medvék azonnali eltávolítását lehetővé tévő jogszabályt, amely azóta bebizonyította hatékonyságát. 2021-től tavaly év végéig már több mint 1500 beavatkozás történt az emberi élet védelmében, amelyek mintegy 80 százaléka a nagyvad elűzése volt. A mostani törvénymódosítás a helyi bizottságok beavatkozását teszi hatékonyabbá azáltal, hogy lehetővé teszi, a rendőrség képviselője vegye át a csendőr helyét, ha a csendőr nem áll rendelkezésre vagy nem tud a helyszínre érni optimális időben. Így felgyorsulhat a beavatkozás az emberi életek védelmében” – nyilatkozta Tánczos Barna volt környezetvédelmi tárcavezető. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: az azonnali beavatkozás mellett továbbra is sürgető kérdés a medvepopuláció túlszaporodásának kezelése. Ezért a képviselőház nem halogathatja tovább annak a törvénynek az elfogadását, amely megelőzési és beavatkozási vadászati kvótákat ír elő a barna medvékre. „Felszólítom a képviselőház vezetőit, hogy tűzzék azonnal napirendre a szenátus által megszavazott és a képviselőház bizottságaiban is kedvező jelentést kapott törvénytervezetet, amely visszavezeti a vadászatot a medvék esetében” – mondta felszólalásában az RMDSZ Hargita megyei szenátora.
A szenátus plénumában ma megszavazott RMDSZ-es törvénymódosítás kimondja, hogy a veszélyes medvék eltávolításáról döntő helyi bizottságban a polgármester vagy alpolgármester, a vadásztársaság képviselője és az állatorvos mellett egy csendőr vagy rendőr kell hogy jelen legyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.