Akár ingázni is lehet majd Münchenbe júniustól: Cristian Macedonschi volt brassói tanácstag, a Smart City BraÈ™ov egyesület elnöke közösségi oldalán adta hÃrül, hogy a Fly Lili repülÅ‘társaság júniustól heti hat járatot indÃt Vidombákról Bajorország fÅ‘városába, és további hármat-hármat Nürnbergbe és Stuttgartba.
Macedonschi a romániai turizmus népszerűsÃtéséért Vidombák polgármesterével együtt utazott Németországba a berlini nemzetközi turisztikai vásárra, ahol fÅ‘leg hajdani szász városokat (Brassót, Nagyszebent, Földvárt, Vidombákot) és környéküket reklámozta; a héten ugyanezt az ajánlatcsomagot (vannak benne egyebek is) a bécsi turisztikai vásárban mutatják be, ahol azt is megünnepelik, hogy Románia repülÅ‘terei március 31-étÅ‘l belépnek a schengeni térségbe.
Ami a jelenleg heti öt (három londoni és két dortmundi) Wizz Air-járattal üzemelő vidombáki repülőtér forgalmát illeti, egy múlt heti bejelentés szerint szintén júniusban (18-án) indulnak a Wizz Air budapesti járatai, heti három alkalommal: kedden, csütörtökön és szombaton. Mindegyik gép ugyanabban az órában indul: Budapestről reggel 5.15-kor száll fel, és 7.30-kor landol Vidombákon, visszafelé pedig 8 óra után 5 perccel indul (romániai idő szerint), és 8.15-kor érkezik (magyarországi idő szerint), a repülési idő tehát mindkét irányba valamivel több mint egy óra.
Tavalyhoz képest jelentÅ‘sen bÅ‘vülnek a vakációs járatok is, a nyár folyamán négy országba szállÃtják majd a nyaralókat charterjáratok: Törökországba (Antalyába) hetente ötször (hétfÅ‘n, kedden, szerdán, pénteken és szombaton, különbözÅ‘ légitársaságokkal; az elsÅ‘ járat május 28-án indul, az utolsó október 15-én), Egyiptomba (HurÂghadába) minden szerdán (május 22-tÅ‘l szeptember 11-ig), Tunéziába (Hammametbe) minden pénteken (június 14-tÅ‘l szeptember 20-ig), Görögországba (Kréta szigetére) pedig minden szombaton (május elsejétÅ‘l szeptember 21-ig).
A 2023. június 15-én megnyitott vidombáki repülÅ‘téren 2024 március 10-én ünnepélyes körülmények között fogadták a százezredik utast, egy brassói hölgyet, aki férjével és két gyermekével együtt Dortmundból érkezett haza a Wizz Air járatával. Az ötvenezredik utast nem egészen négy hónap után, 2023. október 9-én regisztrálták, ám a légikötÅ‘ elsÅ‘ napjától jelen levÅ‘ Dan Air légitársaság november 13-ától Bákóba költözött át, mert itt túlságosan rövidnek tartotta az akkor még napi 12 órás nyitvatartást, ami 2024 január 15-étÅ‘l bÅ‘vült napi 16 órára, a napi 24 órás szolgálatot pedig 2026-ra Ãgéri a légi forgalmat irányÃtó Romatsa társaság.Â