A költészet eladhatóságáról

2024. március 15., péntek, Közélet

Fiatalok, tehetségesek, csúcsokat akarnak hódítani. Ehhez ismertté, azaz még ismertebbé kell válniuk. Hát gondoskodnak róla, hogy így legyen: újszerű módon próbálják „eladni magukat”.

  • André Ferenc, Vajna Ádám és Szabó Eszter a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fotó: Albert Levente
    André Ferenc, Vajna Ádám és Szabó Eszter a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fotó: Albert Levente

Az AndréVajna produkció hétállomásos erdélyi turnéja szerda délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban zárult, verskoncertjüket az irodalomról, azon belül a költészetről, alkotói műhelyük titkairól faggató beszélgetés előzte meg Szabó Eszter moderálásával. Hogy alkalmi duóvá állt össze André Ferenc és Vajna Ádám, annak egyik titka, hogy a világról alkotott képük, költészetről való felfogásuk nagyon hasonló, bár különböző utakat jártak be ez idáig: André a slam poetry felől érkezett az irodalomba, Vajna a „komoly” költészet irányából – közös azonban mindkettejükben, hogy szövegeik zeneisége nagyon fontos számukra. Indulásukban is van hasonlóság, egyikőjüknek első kötete a költészet felfedezéséről, a második az őt körülvevő világ, az őt érdeklő dolgok felfedezéséről szólt (Vajna), másikuknak sokáig az jelentett kihívást, mi az, amivel versszöveget lehet csinálni, aztán már a szöveg által próbálva megérteni a világot (André). Az olvasóval sok helyütt szembefutó kiragadott idézetek okán a költészet eladhatósága is szóba került, a nem biztos, hogy mindig jellemző két-három sornak valójában figyelemfelkeltő szerepe van, vélte André, hiszen a verset nem magától fedezi fel az olvasó, gondoskodni kell arról, hogy eljusson hozzá. Vajna szerint pedig a vers nem karácsonyi ajándék egy szép dobozba becsomagolva, hanem maga a karácsonyfa, amelyet magunknak kell feldíszítenünk. Aztán a versek olvasói befogadásának mikéntjére terelődött a szó, vannak szövegek, amelyek olvasva, mások énekelve működnek jobban, állapította meg André, hozzátéve: közös produkciójukban ők is ezt tesztelik, bízva abban, hogy versszövegeiket énekelve vagy zenei kísérettel előadva közelebb tudnak jutni az olvasókhoz. Ez azonban elég vegyesen „jött be” a sepsiszentgyörgyi közönségnek, a tizenegy fejezetben előadott utazás valóságtól valóságig során néhányan elhagyták a termet, akik maradtak azonban, annál lelkesebben jutalmazták végül tapsukkal a produkciót.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 714
szavazógép
2024-03-15: Közélet - :

A Manócska óvodásai is emlékeztek (Kézdivásárhely)

Nem csak a legnagyobbak, a legkisebbek is megemlékeztek, ünnepeltek március idusán. A kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthon ovisai a céhes város főterén játékosan ünnepeltek tegnap.
2024-03-15: Közélet - :

Bodosi Dániel emlékezete

Bodosi Dánielre, a neves baróti festőművészre emlékeztek kedden este Ba­róton a Tortoma Önképzőkör e heti előadásán a Városi Művelődési Ház róla elnevezett kistermében, ahol a művész néhány festményét is kiállították.