Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke idén március 15-én Székelykeresztúr díszvendége volt, ahol ünnepi beszédében kijelentette: mai ünnepünk nem a múltnak, hanem sokkal inkább a jelennek és a jövőnek szól.
Szerinte a márciusi ifjak népi, nemzeti radikalizmusától és föltétlen demokratizmusától messze elmarad a mi mai politikai alapállásunk és irányvonalunk, de Európa haladó példáit és működő autonómiaformáit követve, állhatatosan és következetesen ki kell tartanunk autonómiatörekvéseink mellett, hiszen a mi szabadságunk maga a szabad önrendelkezés. „Mivel elszakadásra, az országhatárok megváltoztatására nincsen mód, Románián belül, a román politikai osztállyal folytatandó párbeszéd és közös megegyezés révén kell megvalósítanunk programjainkban és törvénytervezeteinkben lefektetett többszintű autonómiarendszerünket” – fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.