A márciusi ifjak példáját követve, idén négy választás előtt állva ki kell mondani: ez most a cselekvés és az összefogás ideje, ami oda vezethet, hogy győznek a magyarok – jelentette ki Nacsa Lőrinc pénteken Kolozsváron.
A Fidesz–KDNP-frakció országgyűlési képviselője a Kolozsvár főterén tartott ünnepségen megtisztelőnek nevezte, hogy Mátyás király szobra mellett, a Szent Mihály-templom árnyékában ünnepelheti a szabadság napját a kolozsvári magyarsággal. Beszédében felidézte: a márciusi ifjak példát mutattak összefogásból, önfeláldozásból és hűségből, és ebből ma is bátorságot lehet meríteni. Mert „kihívás van bőven” – mondta, majd az idei magyarországi és romániai választásokra utalva többször is kijelentette: „Győzni kell!”
Kifejtette: a tapasztalat azt mutatja, a magyarság akkor tud fejlődni, előrelépni, jószomszédi viszonyokat kiépíteni, amikor maga dönthet sorsáról. Mert ha nincs ott a döntéshozó fórumon, ugyanúgy dönteni fognak róla, csak nélküle – mutatott rá. Aláhúzta: ezért a magyarság képviselőinek Brüsszelben, Budapesten, Bukarestben és Kolozsváron is ott kell lenniük. „Győzni kell, hogy megőrizzük a nemzetegyesítés eredményeit, az értékeinket, a szemmel látható fejlődést, a javuló és fontos román–magyar viszonyt” – fogalmazott
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere rámutatott: míg ilyenkor arról beszélünk, mit jelent a szabadság, testvériség, egyenlőség, az erdélyi magyarok többszörös kisebbségben ezeknek a fogalmaknak a teljes hiányát élték meg. Az elmúlt évszázadok alatt megtanulták, hogy a szabadságot ki kell vívni, a jogaikért meg kell küzdeni – mondta. „Óvni és védeni a kiharcolt jogokat. Mindent megtenni annak érdekében, hogy az elnyert jogok soha többé ne csorbuljanak, bármilyen veszély, bármilyen önkényes hatalom árnyékolja is be őket” – fogalmazott. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar ember kötelessége megállni a helyét a végeken, megőrizni azt, amit az elmúlt bő három évtizedben kiharcolt.
Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa Marcel Ciolacu román kormányfő üzenetét tolmácsolta, majd személyes élményként gyerekkora nemzeti ünnepeit idézte fel. Szabó-Csorba Zsuzsanna Emese a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) képviseletében az ifjúság üzenetét adta át, emlékeztetve: az ifjúság volt és lesz a változás hajtóereje, a társadalom újítója.
Kolozsváron idén jóval több magyar vett részt a főtéri ünnepségen, mint a korábbi években. Ezt felvonulás és a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet előzte meg, melyen a magyar történelmi egyházak elöljárói kértek áldást és békét a magyarságnak, és Orbán Viktor kormányfő üzenetét is felolvasták. Március 15-én idén először ünnepi dekorációt kapott a belvárosi Deák Ferenc (Eroilor) utca, melyen az ünnepi menet is áthaladt, és a Bem József tábornok egykori szálláshelyén lévő emléktáblát is megkoszorúzták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.