Több buktató volt az oka annak, hogy megkésett Barátosi Balogh Benedek (1870–1945) emléktáblájának leleplezése, de így is nagy öröm volt a községközpont lakói számára, hogy a táblaavató lett az idei ünnep egyik kiemelkedő eseménye március 15-én, pénteken.
Ünnep és megemlékezés
Istentiszteletre gyűltek a helybeliek és az ünnepre érkező vendégek a templomba, ahol Szőcs Endre helyi parókus lelkipásztor hirdetett igét. Ábrahám bibliai történetével sikerült ünnepre hangolni az összegyűlteket, az istentisztelet után pedig zenés ünnepi műsort mutattak be a helyi Bibó-iskola tanulói Pap-Szabó Kinga, Tánczos Emília tanárok és Szőcs Endre lelkipásztor vezetésével.
Az istentiszteletet a Fülöp Ildikó tanár vezette tanulók hagyományos történelmi vetélkedője, valamint a Barátoshoz tartozó orbaiteleki és pákéi ünnepi megemlékezések előzték meg. A helyi Erzsébet-kerti emlékműnél március 15. jelentőségéről és a jelenlegi kihívásokról Tánczos Szabolcs, Barátos polgármestere beszélt, majd imával és koszorúzással zárult az ünnepség.
Benci bácsi hazaérkezett
Ezen a nevén csak mi szólíthattuk őt, akik földrajz szakos képzést is kaptunk, s háromszékiként néhai Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója, aki mindig biztatott: „vigyük haza Benci bácsit!” Értettem én: mármint Lécfalváról Barátosra, ugyanis Lécfalván született jegyző édesapja fiaként, de a barátosi előnevet kitartással használta élete végéig, ugyanis az egész famíliája barátosi volt. Mi pedig régebb is, később is arról álmodoztunk, hogy mint jeles földrajzi utazó, író, néprajz- és eredetkutatónk legalább egy emléktáblát megérdemel Barátoson. És nem mellékes az sem, hogy időközben a Balogh família régi családi kúriáját a helyi református egyházközségnek ajándékozta. Ez lett a községközpont református kultúrotthona Bóné Barna volt barátosi lelkipásztor idejében.
Nos, 2024. március 15-én erre az udvarházra helyeztük el a magyarországi Magyar–Székely Baráti Társaság által ajándékozott emléktáblát. Leleplezésénél jelen volt a csíki gyökerekkel rendelkező, magyarországi Bíró Koppány Ajtony is, a baráti társaság csoportvezetője. A vele való múltbeli találkozásunk emlékezetes. Háromszéki körúton volt a társaság, de mire Barátosra értünk, beesteledett, bár sötét volt már, megreszkíroztam, hogy jelezzem: „baloldalt van a barátosi Balogh-kúria, ma kultúrotthon”. Kacagott a társaság, mert az épületnek talán csak a körvonalait láthatta az alkonyban, én azonban hamar elhadartam, hogy ki is volt Barátosi Balogh Benedek. Hazaérkezésük után rövid időre értesítettek: elkészítik az emléktáblát, jelezzük, hogy mikor lehetne felavatni...
A táblaavatót követően beszédet mondott Bíró Koppány Ajtony, s örömét fejezte ki, hogy a település életében fontos, maradandó emlékkel segíthettek, és hogy ittlétükkel újabb kapcsolatok születtek Barátoson. Bóné Barna volt barátosi református lelkipásztor a budapesti Baráthossy Balog Jenő néhai diplomás mérnök genealógiai kapcsolatairól értekezett, akit személyesen keresett fel anno a magyar fővárosban. Ezt folytatta a Budapestről közelebbi rokonként érkezett Eckárt Erzsébet, aki gyerekkorában a Balogh-rokon Forró Margit barátosi tanítónőnél nyaralt, és ez alkalommal felfrissítette emlékeit. Jómagam a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap munkatársaként Barátosi Balogh Benedek életéről-munkásságáról szóltam, mint olyan, aki sok évvel ezelőtt felkereste Benci bácsi Budapesten élő, Sárika nevű lányát.
Barátosi Balogh Benedek élete
A Balogh család Balogh Demeter nevű tagja 1623-ban Bethlen Gábor fejedelemtől szolgálataiért kapott lófőséget, 1602-ben már lustráltak, Balogh István negyvennyolcas szabadságharcosnak különálló síremléke a barátosi temetőben található, Balogh Lajos neve pedig egyike volt Barátos első világháborús hőseinek.
Barátosi Balogh Benedek 1908–1909-ben, majd 1914-ben tett távol-keleti utat az Amur folyó alsó folyása mentén, a nanajok (goldok) körében nyelvi és szokásbeli, valamint a turanizmus elméletéhez gyűjtött anyagokat, útleírásait 1926-ban kezdte kiadni a Baráthosi Turáni Könyvei című sorozatban, amelyből a kezdetkor 18 kötet jelent meg. Számomra is szinte hihetetlennek és meglepetésnek tűnt, hogy két magyar kutató – Sántha István és Somfai Kara Dávid – Benci bácsi távol-keleti kutatásainak újragondolására vállalkozott a terepen száz év múltán (Etnikai viszonyok és sámánizmus az Amur mentén és Szahalinon a 21. század elején). Több sikerüket Barátosinak köszönhették, mert megtörtént, hogy egy ajnu származású férfi felesége elmondta: Barátosi ajnu barátjának a leszármazottja.
Benci bácsi gyűjteményének csak egy kis része került a budapesti Magyar Néprajzi Múzeumba (jegyzetek és tárgyi emlékek). Sajnos, ő nem nyelvtudományi következtetések formájában közölte eredményeit, hanem úti beszámolókként. „Nem etnikumokban gondolkodott, hanem egyfajta rokonságon alapuló, etnikumok fölött álló kategóriában, amely a közös kultúrán alapul” – hangzik a Sántha–Kara-féle végkövetkeztetés.
