Marczius 15-én nagy napra virradtunk. (…) Reggel 8 órakor a sűrűn hulló eső daczára is tömérdek nép kezdett csoportozni a főbb utczák sarkain, melyekre (…) felhívó iratok voltak ragasztva:

A polgárság, a nép a legnagyobb részvéttel olvasá és írogatá le e kivánatokat, s egyszerre csak mint hatalmas villámokat, a szabadság tettekben nyilatkozó villámait rejtegető terhes felleg, az egyetem körül, egy fiatal írók által vezetett, törvénygyakorlók, s nagyobbára egyetemi orvosnövendékek, joghallgatók- és mérnökökből álló tömött csapat kerekedik föl, s a közszenzátiót okozott, de még csak írásban létezett nemzeti kívánatokat zajos lelkesedéssel viszi egyenesen Länderer és Heckenast Hatvani utczai nyomdájába, minden előleges censura nélkül kinyomatandó azt, hogy így a sajtószabadság nem hosszas, hanem rövid úton, tettlegesen és kényszerítőleg kivívassék. Az így lefoglalt nyomda emberei tüstént dologhoz láttak, s a nemzeti kívánatok és Petőfi, a nép költőjének ez alkalomra rögtönzött remek Nemzeti dala, ahelyett hogy censura, azaz bizonyos halálbüntetés bárdja alá bocsáttattak volna, csakhamar ki lőnek nyomatva, s a nép közt több ezer példányban elterjesztve. (…) A szónoklatok melegével élesztgetett nép az eső miatt, mint mondám, korántsem tágított, sőt a nyomda előtt mindinkább tömegesült. A többi közt közkívánatra, Petőfi Sándor ekkor már másodízben szavalá el ihletett lelkesedéssel és látnoki arczkifejezéssel az általa költött Nemzeti dalt. (…)

Valahányszor a strófák végszavait nyomatékosan kiemelte, a tömeg feltartott kezekkel riadá az „Esküszünk” szót, melyet a kivívott sajtószabadság új oltáránál ünnepélyesen tett vala le, s mennydörögve visszhangoztatott. És mikor már felszabadított sajtónk legelső szüleménye, mint egy szabad szárnyakkal felruházott egészséges angyali csecsemő, a népnek felmutattatott, ég- és földrázó volt az öröm kitörése. (…)

A győzelmesen megküzdött csapat szétoszolván, egy pár percz alatt minden ember öltönyén vagy kalapján háromszínű nemzeti kokárda hirdeté a szellemi diadalt.
 

Sajtószabadság

Petőfi Sándor, ki szellemi forradalmunk lángjait dicső Nemzeti dalával egész az égig emelte föl, úgy, hogy ezzel még a mennyet is megindítá s örömkönnyekre fakasztá, ő, a nép költője, a magyar Berangére, délután 2 óra tájban másodmagával jött hozzám, s engem, mint lapszerkesztőt ünnepélyesen felszólíta az iránt, hogy, miután a sajtószabadság a nép által helyre van állítva, censura nélkül nyomassam lapomat, mibeni megegyezésemet annyival is inkább örömmel nyilvánítám, mert úgy cselekedni felhívás nélkül is hazafiúi kötelességemnek tartandám.

Délutáni 3 órától egész éjjelig nagy dolgok történtek, miről az, ugyana napon kinyomatott következő hivatalos tudósítás ekképp értesíté a közönséget:

Pest város közönsége nevében alol­írottak szerencsések hivatalosan értesíteni a magyar nemzetet, hogy ami más országokban polgárvérbe került, – a reformot – Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes úton kivívta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választó polgársággal értesülvén arról, mikép a város polgárai és lakosai vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a tanácskozási termek századokon át zárva volt ajtait 1848-dik évi Marczius 15-kén délután 3 órakor a népnek megnyitá, s miután megértette annak törvényes kivánatait, azokat mint nagyobb részt már eddigelő is kebelében ápolt hazafiúi óhajtásokat, egy szívvel egy akarattal elfogadta, magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, melyeket nagy részben a nemzet 1790-dik év óta törvényhozás útján is annyiszor sürgetett, ezen közgyűlésben az országgyűléshez intézendő kérelmezésként aláírta.

Következtek a közgyűlés határozatai, miszerint a) Pest város iménti közkívánatait egy választmány haladéktalanul személyesen terjessze elő az ország rendeinek, ő felségét pedig hódolva szeretett koronás királyunkat kérje meg, hogy ezen országgyűlést minél előbb Pestre tegye át. b) A közgyűlés alolírt választmányt bízta meg, hogy a rend fenntartásául czélszerűen intézkedve, határozatait foganatosítsa.

Melyeknek teljesítéséül alolírt választmány kiküldetéséhez képest
a) Tüstént átmene Budára a nagyméltóságú magyar királyi helytartó tanácshoz, s ugyanott azon kormányszéki határozatot nyerte, mely szerint a censura nyomban megszüntettetett, a sajtó annyi százados bilincsei alól fölszabadult, s addig is, míg sajtótörvények hozatandnak, a sajtókihágások felett a nemzet bizodalmát bíró s a nagyméltóságú helytartótanács által a hozandó törvényig ideiglenesen kinevezendő egyének fognak a fennálló törvények szerint bíráskodni. Íme e lapok is tanúsítják a határozat foganatát.
b) Kieszközöltetett, hogy a sorkatonaság nem fog a rend fenntartásába elegyedni, melynek biztosításául alolírt választmány intézkedett, hogy a pesti polgári őrsereg eddigi száma jelenleg 1500-ra szaporíttassék s mint nemzeti őrsereg nemzeti színekkel ékesíttessék.
c) Kieszközlötte, hogy Stancsics Mihály hazánkfia, ki azért, mert szabadon írt, mint státusfogoly Budán le vala tartóztatva bírói ítéletig, nyomban szabadon bocsáttatott, s a nép kíséretében családjának adatott vissza. (A forradalom hatására Táncsicsra változtatta nevét – szerk. megj.)

Ily békés és törvényes úton minden vérontás és csendzavar nélkül kivívott nagyszerű reform-diadal megünnepléséül holnap Budapest ki leszen világítva, s innen túl Pest város, mint a haza szíve törvényházának tornyán nemzeti színű zászló lobogand.

Budapest a törvény és béke korlátait nem sérté meg, s miután a rend fenntartása hazafiúi érzelmű lakosainak kezébe tétetett, reményű, hogy az egész haza ebben is követni fogja példáját. Költ Pesten 1848-dik évi marczius 15-kén. Rottenbiller Leopold s. k., választmányi elnök, Klauzál Gábor s. k., Nyáry Pál s. k., Egressy Sámuel s. k., Irinyi József s. k., Staffenberger István s. k., Molnár György s. k., Irányi Dániel s. k., Vasváry Pál s. k., Petőfi Sándor s. k., Tóth Gáspár s. k., Gyurkovics Máté s. k., Kacskovics Lajos s. k.
 

A kiszabadítás

Ezen hivatalos értesítéshez csatoljuk megemlítését annak, miszerint akkor, midőn a nép a városházat elfoglalván, a fönebbi bizottmányt kinevező, a városház épületét és terét tömérdek sokaság lépte el, mely a szabad gondolatközlésért oly igazságtalanul elnyomatott, s méltatlanul börtönöztetett derék népbarát, Stancsics Mihály kiszabadítására hivatalosan kiküldöttekkel egész tömegben, sőt számban mindinkább növekedve, nemzeti zászlókkal vonult fel Budára. A kiszabadítás, Nyáry Pál kezessége mellett, minden erőszakoskodás nélkül csakhamar megtörtént. Leírhatlan azon megható jelenet, midőn a nép nevében igazságot szolgáltatott alispán tudtára adá szabadságát a meglepetés által egészen magánkívüli állapotba helyezett fogolynak. (…) Délben az elnyomatott sajtó, estve pedig ennek megtestesített mártíri képviselője szabadíttatott ki lánczaiból. (…) A nép égrázó örömriadások közt karolta fel őt, mint legdicsőbb martalékát, s mintegy 10 000 ember kíséretében győzelmi pompával, egész díszmenettel hozatott le Budáról Pestre. Különösen az ő és neje számára rendelt 68-ik számú bérkocsiból kifogták a lovakat, s felváltva, mintegy 12 ember húzta azt, míg az ünnep hősének rögtönzött testőrei az elülső és hálulsó bakon s a mindkét oldali hágcsón foglaltak helyet. Az esteli 8 óra tájban történt menetet zászlókkal vezeték, a kocsi körül egy-két hirtelen előkapott fáklyát lobogtattak, azon utczákon, hol a menet elvonult, a házak ablakai hirtelen kivilágíttattak, mindenfelől lelkes üdvözletek hangzottak, s a kísérő roppant tömeg, melyhez a munkások tisztes osztályából is nagy számmal csatlakoztak, folytonosan riadozá: Éljen Stancsics Mihály, a nép embere! Éljen a sajtószabadság! Éljen a szabadság, egyenlőség! (…)
 

A nemzeti színházban

Amint a díszmenet Pestre érkezett, tüstént azon hír szárnyalt el, hogy a megszabadított polgártárs a nemzeti színházban is be fog mutattatni a népnek. Ennek hallatára természetesen roppant sokaság nyomult a nézőhelyein teljesen kivilágított színházba, hol, midőn a sokaság tömegestül berohant a szabadság ünnepére, előadott „Bánk bán” második felvonását javában játszották, de a benyomulás által okozott nagy zaj félbeszakasztá azt. A nemzeti kokárdákat viselő nemzeti színészek és színésznők majd-mind megjelentek a színpadon, a szerepek megváltoztak, a nézőhelyből egy időre színpad, s ebből nézőhely lett. (…)

Elég az hozzá, a zenekar Rákóczi indulója után nem sokára franczia dalt, a Marseillest játszá, mi a legkitörőbb harsány tetszéssel fogadtatott, úgy szinte a többi darab is különösen a Hunyady László operának Bognár, Füredy és Wolf kardalnokok által rendkívüli lelkesedéssel elénekelt első felvonásbeli hatalmas, buzdító fináléja, mely így kezdődik: „Meghalt a cselszövő!” – Már ekkor megérkezvén a bécsi forradalom, s az ausztriai ministerium bukásának híre, – a dal szövegére vonatkozólag többen Metternich gyűlölt nevét kiáltozák. Később Petőfi nemzeti dalának szavalatát kívántuk, mire Egressy Gábor egyszerű magyar öltönyben és oldalán karddal előállott, s rövid de lelkes bevezető szavai után, mik fennen jelenték, hogy most már benne a művész és polgár egyesülve működik, az annyira népszerűvé vált dalt oly megrendítő, ihletett előadással szavalá, hogy az „Esküszünk!” végszó önkénytelenül, s megannyiszor összhangzó dördülettel hangzott le minden ajakról, s még a szavaló körül állott, s énekre készülő színházi tagok is fölemelt karokkal esküvének hűséget a szabadság istenének. Erre ugyancsak Egressy Béni és Szerdahelyi által zenére alkalmazott nemzeti dalt énekelték, mi lelkesítő hatásánál fogva annyira átvillanyozá a kebleket. Az Erkel Ferencz által vezérlett zenekar Hunyady László Hattyúdalát is eljátszá, s ekkor többen kiáltozák: „Ez most a censorok hattyúdala!“ (…) Énekelték továbbá Erkel zenéje szerint Kölcsey Hymnuszát, Egressy B. zenéje szerint Vörösmarty Szózatát, s miután közben-közben a páholyokról, a padokról nehányan szónokoltak, s a színpadon Jókay Mór ügytársam által kijelentetett, hogy várva várt Stancsicsunk, ki kocsijáról a városházánál szállott le, törödöltsége miatt nem jelenhet meg, a Rákóczy induló harsogása mellett elhagytuk a színházat. (…)

E nap éjjelén már panaszos jajgatás nélkül, vidám robajjal mozogtak felszabadított sajtóink, rendes katonaság helyett egyedül polgári őrseregbeliek czirkáltak a városban a rend fentartása végett. (…)
 

Másnap

Másnap reggel, Marcz. 16-án következő tartalmú plakátok valának az utczák falaira raggatva:

HADFIAK!
Pestváros közönsége alolírt napon a hozott s más hirdetményben közzéteendő határozatok végrehajtására s a rend fenntartására az alolírt bizottmányt közértelemmel választván, ez ugyancsak mai napon összeülvén, következőket határozott:
1. A létező polgári őrsereg jelenleg 1500 taggal fog szaporíttatni. E végett
2. Minden becsületes ember magát mától kezdve a városházán a bizottmány előtt jelentheti s ennek bírálata után fegyvert és ismertető jelt ingyen fog kapni.
3. A most létező polg. őrsereg is ugyanazon ismertető jelt veszi fel, mely lesz egy nemzeti szalag a balkaron s nemzeti színű rózsa a fövegen.
4. Az újonnan felveendő polgárőr a létező osztályok bármelyikébe állhat be.
5. A bizottmány ha szükségét látandja, ezen nemzetőrséget még szaporítandja.
6. A bizottmány teljes bizalommal várja minden becsületes hazafitól, hogy a személy és vagyonbátorságot nem fogja megsérteni, sem a közbékét és rendet megháborítani.
7. A bizottmány minden becsületes hazafitól megvárja, hogy ennek és az őrsereg minden egyes tagjai intéseit szívesen követni és teljesíteni fogja.

Polgártársak! jelszavaink: éljen a király! alkotmányos reform, szabadság, egyenlőség, béke és rend! Költ Pesten 1848. évi Marcz. hó 15-kén.

A bizottmány elnöke és többi tagjai: Rottenbiller Leopold s. k. választ, elnök., Irányi Dániel s. k., Klauzál Gábor s. k., Vasvári Pál s. k., Nyáry Pál s. k., Petőfi Sándor s. k., Egressy Samu s. k., Tóth Gáspár s. k., Irinyi József s. k., Gyurkovits Máthé s. k., Staltenberger István s. k., Kacskovics Lajos s. k., Molnár György s. k.

E felhívásra nem 1500-an, de rögtön több ezeren álltunk be a tettleg megalakított nemzeti őrseregbe. Fegyver azonban a budai tárból csak 500-nak juttatott, a többi számára a komáromi várból hajón szállíttatnak már a lőszerek. E nap már csak megünneplése volt a tegnap bevégzett nagy és dicső munkának. Tehát f. hó 16-án a szabadság, vagyis felszabadulásunk diadalünnepét ültük. Már délelőtt a főbb utczák ablakaiban, kapuk fölött kisebb nagyobb nemzeti zászlók lengedeztek, Heckenast és Länderer nyomdája felett az „Éljen a sajtószabadság!” felírással, és az ellenzéki kör ablakaiban a nagy nemzeti zászlók egész erdeje virult; az utczákon örömrivalgó csapatok egyesültek, s zászlók alatt jártak fel s alá, a tanuló ifjúság a kiadott egyetemi zászló alatt öszpontosult. Ugyanekkor az új irányt vett Nemzeti újság legelsőként jelent meg társai közt censurázás nélkül. Minden ember kor- és nemkülönbség nélkül nemzeti kokárdát, nemzeti szalagokat tűzött öltönyére, kalapjára. Szó nélkül is mindenki testvérileg üdvözlé egymást büszke szabadságérzelmet lángoló szemeivel. „Jó reggelt, jó napot, isten megáldja polgártárs!” (…) Nagyuraink, czímeres aristokratáink mind nemzeti kokárdás demokratákká változtak át. A szabadság és egyenlőség e nagy ünnepén a munkás, iparos osztály nagyobbára nem dolgozott; az ég megszűnt örömkönnyeit hullatni, a nap is kisütött, mi a magyarok istenének elégülten mosolygó nagy tetszése volt.

Még délelőtt több ezer pesti ment át Budára, egyesülésre hívni a városi tanácsot és polgárságot, kik hazafiúi kötelességük teljesítését már akkor bevégzék. Az utczákon reggeltől éjelig egyre hullámzott a nemzeti kokárdás néptömeg. Délután a nemzeti múzeum tágas udvarában minden városrész újan alakult nemzeti őrcsapata külön zászlók alá osztályoztatott, és a rend fenntartása végett szétküldetett. Ugyanekkor az ideiglenes bizottmány több polgártaggal szaporíttatott, s a kérelmezési 12 pontnak a királyhoz leendő megvitelére három polgártárs, Molnár, Staffenberger és Tóth Gáspár neveztetett ki.

Estve az egész Budapest, még a nádori lakot, s a katonai laktanyákat sem véve ki, a kivilágítás fényözönében úszott, mi hű képét tükrözé teljesen felvilágosodott korunk- és nemzetünknek. A szabadság meggyujtolt nagyszerű szövétnekének látására az ikerváros minden lakója, örege apraja kilépett lakából, az utczákon a szabadság ünneplett istenasszonyát szakadatlanul éljenező csapatok vonultak el nemzeti zászlóikkal, kik közt a nyomdák blouseba, kék ingbe öltözött s fehér papirsapkát feltett viselő szedői, nyomói, magasan hordozva a sajtószabadság zászlóit, legsajátosabban néztek ki; majd minden utczában üdvözlő, viszontköszöntő szónoklatok tartattak; a legszebben kivilágított s talpraesett felírásokkal ékeskedő ellenzéki kör előtt minden csapat üdvözlőleg állott meg, s az ablakokból le a néphez hol egyik, hol másik szónokolt. Petőfi arczképe Emich könyvárudája előtt szépen ki volt világítva. A rendre és közbátorságra csak a polgári egyenruhás és a civilruhában fegyveresen megjelent nemzeti őrsereg vigyázott fel. Örömittasság sugárzott százezerek arczán, közlelkesedés hangzott százezrek ajkán. Úgy tetszett, mintha a kövek, melyeken ez estve jártunk keltünk, a ministeri zsarnokság, az elnyomási, népvakítási politika, jogtalanság, lelki sötétség, szolgaiság, a pártviszály, egyenetlenség és osztálykülönbzés összeomlott várának romkövei lettek volna.
 

Szabadság és egyenlőség

Marcz. 17-én minden fővárosi lap szabad sajtó alól került ki, (…) A városház piacza pedig „Szabadságtérnek”, s az egyetemi utcza „Marcz. 15-ki utczának” kereszteltetett el.

Most hallom azt is, hogy koronás fejedelmünk a nemzet minden kivánatában megegyezett, az országgyűlés tüstént Pestre fog áttétetni, és királyunk az Önállású szabad magyar birodalom szívében, Buda várában veend lakást. Az alsótábla az úrbéri viszonyokat megszünteté, e szerint most már földmívelő népünk is tökéletesen fel van szabadítva, s csak olyan polgártárs, testvér, és szabad ember, mint akárki fia. (…)

Ekként, tehát minden legkisebb polgári vérontás nélkül, a legszebb egyetértéssel vívatott ki az igazi magyar alkotmányos tősgyökeres reform, a szabadság és népegyenlőség. (…)

Vahot Imre