Csak úgy, magamban vagy ünnepkor, de akkor is, amikor néha elcsüggedtem, tehetetlennek éreztem magam amiatt, hogy ma egyre kevesebben vannak azok, akik harcolnak bármilyen elnyomás ellen, akik nem húzódnak félre, akik nem olvadnak be, akik nem adják fel...

„Talpra, magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha!”

Az 1848–49-es forradalomban részt vett és hősi halált halt vagy életben maradt gidófalvi honvédek nem tétováztak, hanem lelkesen és vasakarattal álltak ellen a zsarnokságnak, mert a génjükben volt az, hogy ők székelyek és szabad emberek, s bátran ellenálltak azoknak, akik hazájukat, szülőföldjüket, családjukat veszélyeztették.

„Meghalunk, de nem hódolunk” – mondta a gidófalvi Nagy Ferenc lelkipásztor-szabadságharcos a Háromszéki Honvédelmi Bizottság 1848. november 28-án tartott gyűlésén. Gidófalva közössége a második volt Háromszék falvai közül, mely harangját felajánlotta Gábor Áronnak, hogy ágyút önthessen belőle. Ugyanezt tették az angyalosiak is 1848 decemberében. Nem is tehettek másként hős elődeink, hisz közülük került ki a szabadságharc nagy egyénisége, Czetz János tábornok, Nagy Sándor tüzér főhadnagy, aki megírta Háromszék önvédelmi harcza 1848–1849-ben című felbecsülhetetlen értékű könyvét, és utóbbi édesapja, Nagy Ferenc, aki 62 évesen áll be harcolni a szabadságért, s akit elfognak és halálra ítélnek, rabláncon hordoznak sötét-rideg börtönökben, aztán végül négy év börtönbüntetést kap, amit az utolsó napig leül, vagy az angyalosi Forró Elek honvédezredes.

A község az 1848–49-es szabadságharcban részt vett és 1890-ben még élt honvédei között találunk: 1 tábornokot, 1 alhadnagyot, 3 őrmestert, 7 tizedest, 45 közhonvédet, akik tagjai voltak a Háromszék vármegyei, 1867-ben alakult Rikán Belüli Honvédegyletnek.

Az 1850-es népszámlálási adatok szerint Gidófalvát 734, Angyalost 590, Fotost 147, Martonost 349, Étfalvát 359, Zoltánt 152 magyar ajkú lélek lakta. Nem tudjuk pontosan azt, hogy hányan vettek részt a község lakói közül az 1848-as szabadságharcban, viszont az akkori forradalmi közhangulat révén számuk bizonyára jelentékeny volt. Demeter Lajos és Demeter László egyik tanulmányában (Háromszéki honvédek, nemzetőrök, honleányok és honfiak az 1848–49. évi szabadságharcban, III. Angyalos) 64 angyalosi szabadságharcosról tesz említést.

„Hol sírjaink domborulnak / Unokáink leborulnak...”

Gidófalva község hősi halált halt 1848-as szabadságharcos honvédei:
Angyalos: Forró Antal, ifj. Nagy László, Csóti Antal, Ürmösi József, Dénes József, Budai András.
Étfalva: Incze János gyaloghonvéd.
Zoltán: Kén József, közhonvéd, Szászhermánynál esett el. Barabás Lajos, Kossuth-honvéd, elesett Désnél.
Gidófalva: Pál József honvéd.
Fotos: Porzsolt Dénes, közhonvéd, Szászsebes és Szerdahely között esett el.
Martonos: Balog József, tüzér ezredes, elesett Szentpéternél. Pap András és Irkuly István, Felsőtömösnél estek el, míg Porum Márton Szemerján.

Ki tudná megmondani azt, hogy hol van a sírjuk, hol pihennek?

„A magyarok istenére / Esküszünk, Esküszünk, / hogy rabok tovább / Nem leszünk!” – énekelik a gyermekek, és egy kis pihenés után újra felcsendül a „Talpra, magyar!”

Jól van ez így, hadd zengje be az egész községet ez az énekszó, Erdély minden városát, falvait, az egész világot, ahol magyarok élnek, mert nincs fenségesebb érzés a haza szereteténél és szentebb kötelessége az embernek, mint hazája, anyanyelve és szülőföldje imádata és védése, hős elődei emlékének ápolása, akik szülőföldjüket bitorló idegenek között nem nyughattak volna, és kardot ragadva életüket adták a hazáért, a szabadságért, a mi szabadságunkért.

G. Szabó Ferenc