Egyed Ákos történész szerint egy nagy esemény történelmi jelentősége nem az érte hozott áldozatok számával, hanem a fejlődésre gyakorolt hatásával mérhető. Bár a szabadságharcot akadályozta aszály és kolera és leverte a cári és császári egyesült reakció, a magyarság legnagyobb közös vállalkozása mégsem ment csődbe, hiszen sikeresen kiharcolta a polgári jogegyenlőség és a nemzeti önrendelkezés ügyét, ami végül az önálló magyar állam fedezetét jelentette. A forradalom vívmánya, az ütőképes hadsereg nem valósulhatott volna meg a nemzet átszellemülése nélkül. A történelem gépezetét megújítani elég volt egy felfokozott pillanat, amint ész, erő, és oly szent akarat az egyéni sorsokat a közös eszmével összeforrasztva fellobbantotta a leleményesség szikráját.

Orbán Balázs is lejegyezte a metamorfózist, ahogyan üstgyártóból ágyúöntő, patikusból puskaporkészítő, átlagemberből pedig hős lett. Egyszerű és békés iparosok táborrá s gyárteleppé alakították Kézdivásárhelyt, és varázsütésre álltak elő ágyúöntöde, fegyver-, lőpor- és gyutacsgyárak. Megkondultak az ágyúk és dörrentek a harangok, a nemzet pedig egységben harcolt a hon javáért.

Ilyen emelkedett állapot a művészi alkotás is, amely alatt a forrongó gondolatok materializálódnak. A sűrített jelenlétben az egyén alárendelődik belső kényszerének, roppanásig feszül a cselekvő kéz és az örökmozgó fantázia, hogy végül rend teremjen. A változás szeizmográfja a művész, ezért hatnak rá érzékenyen az élet szerves részét fedő olyan örök titkok, mint a szerelem és a szenvedés természete, a születés misztériuma vagy az elmúlást követő rejtelem. Az innováció kelti életre azokat az ötleteket, amelyeket a kreatív elme megálmodott, s így érünk a jelen tárlathoz.

A technikai, mediális és stiláris sokszínűsége mögött önálló alkotói stratégiák és szemléletmódok állnak. A kiállított munkák témái közül két véglet szemlélteti, hogy egy innovatív ötlet lehet sorsdöntő, de visszafelé is elsülhet. Számos alkotó felel a kiállítás felhívásában megfogalmazott kérdésre – Hogyan látjuk nemzetünk legjobb énjét? –, és a válaszok, bár külsőségben eltérőek, mégis ugyanazt ismétlik: egységben. Legyen az közös kulturális emlékezet vagy vallási meggyőződés által, de erről szól a ház, a csónak, a zászló és az anya gyermekével. Az összetartozás mellett kiemelt téma az átalakulás. Vannak, akiket az anyag metamorfózisa közben feltörő energia inspirált. Közvetlen látványként hatnak távlatban a színek lüktető intenzitásával, közelebb lépve pedig a részletekbe vesző formák gazdag és aprólékos kidolgozottságával. Másokat a pillanat helyett a folyamat érdekel, a kezdeti állapotot kötik össze a végsővel, mint a Brassói Lapok útja 1849-től napjainkig vagy Alexy Lajos feltaláló egybeolvadása találmányával, az első hátultöltő katonai puskával.

Jelen tárlaton velünk van néhai Vetró-Bodoni Zsuzsa két, még ki nem állított pasztellképével. Örökség című munkája megpecsételve ad hitelességet a szabadságharc ügyének, ugyanakkor felelősségre is von a forradalom szellemiségének őrzésében.

Önvédelmi harcokat vívunk ma is, főként embernek való megmaradásunkért. Ugyanúgy szükségünk van olyan szellemi tüzérekre, akik utat törnek a legsűrűbb viaskodások sorfalai között, és képesek örökkön megújulni, mert tiszta és igazi, emberi érzelmeket követnek.

A szabadságharc emlékezete lelkesítő és mozgósító erő, ugyanakkor folytonos önreflexióra és fejlődésre késztet. Köszönet a művészeknek, hogy már 35 éve újra és újra lángra lobbantják a forradalmi fáklyát és tovább osztják fényét a múzeum kiállítótermében. Őrizzük e lángot az ünnepre készülődve!

Lénárt Tamás

Elhangzott március 10-én az Incze László Céhtörténeti Múzeum Forradalom és innováció című kiállításának megnyitóján.