JégkorongKét sikerrel zárták az idényt

2024. március 25., hétfő, Sport

A Háromszéki Ágyúsok megnyerték utolsó két mérkőzésüket az idényben. A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította csapat szombaton 14–0-ra és vasárnap 6–3-ra diadalmaskodott a sereghajtó Sportul Studențesc felett a Deme László Műjégpályán. A háromszéki együttes 11 győzelemmel és 17 vereséggel a hatodik helyen zárta a bajnokságot.

  • Fotó: Háromszéki Ágyúsok
    Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Szombaton a háromszéki csapat a 3. percben előnybe került, majd nem sokkal később kiszakadt a gólzsák. Görbea Tivadar szerzett vezetést, a folytatásban Ilyés Tamás továbbította a korongot a ketrecbe, utána Márton Koppány következett, 16 másodperccel később pedig Antal László emelt a felső sarokba. Szünet előtt Molnár Zsombor talált a kapuba, illetve 30 másodperc elteltével Gecse Olivér is beköszönt (6–0). A bukaresti együttes a második játékrészben többnyire a védekezéssel volt elfoglalva, így a narancs-kék mezesek a 27. percig nem ünnepelhettek újabb találatot, ekkor Márton Koppány bombázott a hálóba. A házigazdák a 33. percben létszámfölényben is eredményesek voltak, Ilyés Tamás szépségdíjas gólt lőtt a rövid felsőbe, aztán az újabb szünet után Molnár Zsombor zörgette meg a hálót. A tizedik találatot Horváth Pál szerezte, a folytatásban Biró Ottó is feliratkozott a gólszerzők közé, ezt követően rövid idő alatt mindketten dupláztak, majd az 59. percben Görbea Tivadar beállította a végeredményt (14–0).

Vasárnap más felfogásban lépett pályára a fővárosi gárda, emiatt az első harmad szorosabban alakult. A vendégek előnybe kerültek, a 7. percben Andrei Ștefan létszámfölényben volt eredményes, majd az Ágyúsok 38 másodperccel később Görbea Tivadar góljával egyenlítettek. A második játékrészt is a fővárosi alakulat kezdte jobban, a 23. percben Robert Bică betalált, aztán a folytatásban a hazai csapat bedarálta riválisát. Emberhátrányban Gecse Olivér besodorta a korongot az üres kapuba, a 26. percben pedig Ilyés Tamás is feliratkozott a gólszerzők közé (3–2). Nem sokkal később a Sportul Studențesc ismét beköszönt, ezúttal Cezar Șendrea csúsztatott a ketrecbe. A narancs-kék mezesek 37 másodperccel később ismét átvették a vezetést, Antal László zörgette meg a hálót, aki a 34. percben duplázott, miután a rövid felsőbe továbbított. A szünethez közeledve Róth Zoltán a felső sarokba bombázott, így háromra növelte a különbséget (6–3), amely a záró felvonásban sem változott, így a háromszéki együttes három ponttal zárta az idényt.

Eredmények, román bajnokság: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc 14–0 (gólszerzők: Görbea Tivadar 3., 59., Ilyés Tamás 7., 33., Márton Koppány 8., 27., Antal László 8., Molnár Zsombor 18., 41., Gecse Olivér 18., Horváth Pál 44., 53., Biró Ottó 45., 54.), Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc 6–3 (gólszerzők: Görbea Tivadar 8., Gecse Olivér 25., Ilyés Tamás 26., Antal László 28., 34., Róth Zoltán 37., illetve Andrei Ștefan 7., Robert Bică 23., Cezar Șendrea 28.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 795
szavazógép
2024-03-23: Sport - :

Győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat (Labdarúgás)

A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott pénteken a vendég török együttes felett a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen. A nemzeti együttes legközelebb kedden 20 órától a koszovói csapatot fogadja. A találkozót Ovidiu Hațegan vezeti.
2024-03-25: Sport - :

Kikaptak az alapszakasz utolsó fordulójában (Labdarúgás, 3. Liga)

Mindkét háromszéki csapat vereséggel zárta a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakaszát. A Sepsi OSK II. 4–1-re alulmaradt a listavezető FC Câmpulung Muscel vendégeként, míg a Kézdivásárhelyi SE 1–0-ra kikapott a táblázatban harmadik Barcarozsnyói Olimpic otthonában. A sepsiszentgyörgyi együttes 16, míg a céhes városi alakulat 19 ponttal kezdi a március 29-én rajtoló és május 25-ig tartó alsóházi rájátszást.