Kétszeresen is premier számunkra ez az esemény, Kopriva Nikolettnek ez az első könyvbemutatója Sepsiszentgyörgyön és a könyvtárunkban, és nagyon örülünk, hogy ennek helyet adhatunk – mondta elöljáróban Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója Kopriva Nikolett Kővé zsugorodott ország című verskötetének bemutatóján, melyet múlt szerdán este az olvasóteremben szándékoztak megtartani, de a nagy érdeklődés miatt végül átköltöztették a Gábor Áron-terembe.
Szabó Eszter, az Okulusz irodalmi podcast vezetője faggatta a szerzőt a rendezvényen, örömmel nyugtázva, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak egy fiatal költő munkásságára, aki ráadásul csak a közelmúltban költözött Sepsiszentgyörgyre.
Örül, hogy itt élhet, és itt tartják első „tisztességes” könyvbemutatóját, hisz otthonát, a kárpátaljai Munkácsot idézi ez a város – mondta Kopriva Nikolett, hozzátéve: hegyek között, folyó mellett nőtt fel, és ez mindvégig hiányzott neki Magyarországon, ahol korábban több városban is élt. Váratlanul költözött ide 2022 novemberében, és nem csak a táj, hanem az erdélyi létforma, az emberek közvetlensége is Kárpátalját idézi számára, tehát úgy érzi: hazaérkezett.
A Kővé zsugorodott ország a második kötete, tudtuk meg a továbbiakban, majd arról vallott, hogy bár sokan természeti alkotónak tartják, a verseiben megjelenő fák, hegyek, folyók stb. valójában metafizikai elemek, melyekkel az érzéseit próbálja kifejezni. Kötődése a természethez talán gyermekkora környezete miatt ilyen erős, de később, huszonévesen a dél-alföldi tanyavilágban is élt pár évig, első kötetének versei nagyrészt ott születtek. Még 17 évesen elkerült otthonról, és tudta, hogy nem fog hazaköltözni – ez a hiányérzet határozta meg akkori verseit.
A saját anyanyelvén szeretett volna érvényesülni, Munkácson pedig egyre kevesebb magyar él, és a háború kitörése óta még kevesebb. Megszokottá vált, hogy a családok szétszakadnak, a szülők külföldön dolgoznak, az ő családtagjai is öt-hat országban szétszóródva élnek, pedig erősen kötődnek a szülőföldjükhöz, az egyre ritkább otthoni találkozásoknak mindig nagy ereje van – vallotta. Mindkét kötet borítójára az édesapja képei kerültek, aki ismert festőművész Ukrajnában, de Magyarországon és más országokban is voltak már kiállításai.
A versek visszatérő szereplőiről és motívumairól, az identitáskeresés formáiról és a kötet szerkesztéséről beszélgettek ezután, amiben oroszlánrésze volt Kopriva Nikolett férjének, Miklóssi-Szabó István sepsiszentgyörgyi írónak. Kellett egy prózaíró, hogy rádöbbenjen: valójában egy összefüggő történetet írt le a második kötet verseiben, csak meg kellett találni azok megfelelő sorrendjét. Már 2022-ben elkészült ez a könyv, de csak most adták ki, ami végül szerencsés helyzetnek bizonyult, mert a háború hatására született újabb versei más perspektívába helyezték az egész kötetet.
A saját élményeit írja, nem szokott társadalmi kérdésekkel foglalkozni a verseiben. Szerinte a költészet létforma, amihez minden eszközként szolgálhat. „A versek előttünk hevernek az utcán, ott vannak egy épületben, egy illatban, egy arcban, egy mozdulatban” – fogalmazott. Szélsőséges állapotokban azonban nem tud írni, át kell szűrnie magán az érzéseket, akár évek is eltelhetnek, amíg az élményből vers lesz.
Jelenleg abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként főállásban foglalkozhat versírással, meg is írta már a következő kötetét, mely a tervek szerint év végén jelenik meg. Az est során több versét is felolvasta, melyek által egy rendkívül érett lírikus szólított meg bennünket.
