Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.
Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet az ösztöndíjak odaítélését szabályozó sürgősségi rendelet tervezetével együtt hamarosan közvitára bocsátják, az új előírásokat pedig a 2024–2025-ös tanévtől alkalmazzák.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy a tanulók jelenleg 1-es, illetve 2-es típusú kiválósági ösztöndíjat, érdemösztöndíjat, továbbá szociális, szakiskolai, valamint kiskorú anyáknak járó ösztöndíjat kaphatnak. Ezek mellett bevezetik a teljesítményserkentő ösztöndíjat, amelynek célja a közepesen teljesítő tanulók motiválása a fejlődésre. Az ösztöndíj összege havi 300 lej lesz, és azok a legalább 7-es éves tanulmányi átlaggal rendelkező tanulók kaphatják meg, akik osztályukban a legjobban teljesítő 30 százalékba tartoznak. Részesülnek az ösztöndíjban továbbá azok a daganatos vagy krónikus betegségben szenvedő tanulók is, akik több mint négy hétig úgynevezett kórházi iskolában vagy otthon tanultak. Az ötödik osztályosok esetében a tanév első két tanulmányi moduljában elért eredményeket, a kilencedikeseknél pedig a felvételi jegyet veszik alapul az ösztöndíj odaítélésekor – magyarázta Deca.
Az érdemösztöndíjat a továbbiakban is megkapja minden olyan diák, aki 9,50-es vagy annál magasabb éves tanulmányi átlagot ért el, akkor is, ha számuk meghaladja az osztály létszámának a 30 százalékát. Az érdemösztöndíj összege változatlanul 450 lej lesz havonta.
Az érdem- és teljesítményserkentő ösztöndíjakra egy osztály tanulóinak legalább 30 százaléka jogosult. Csak akkor lehet kisebb a jogosultak aránya, ha ennél kevesebben tesznek eleget a követelményeknek.
A 10-es magaviseleti jegy feltétele a kiválósági, az érdem- és a teljesítményserkentő ösztöndíj odaítélésének, ugyanakkor a tervezet azt is előírja, hogy azok a tanulók, akiknek legalább tíz igazolatlan hiányzásuk van, az adott hónapban nem kapják meg az ösztöndíjat – számolt be a miniszter. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.