Alapjogokat sértő és politikai megrendelésre végzett akciónak nevezte Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt lengyel igazságügyi miniszter a házában tegnapra virradóan véget ért, közel 24 órán át tartó házkutatást. Bírálta, hogy a kedd hajnalban megkezdődött, távollétében végzett házkutatást a nyomozók anélkül indították el, hogy megpróbáltak volna kapcsolatba lépni vele vagy feleségével.
Az onkológiai kezelés alatt álló politikus kedd este, majd szerda reggel ismét nyilatkozott újságíróknak, először azóta, hogy súlyos műtéten esett át. Ziobro kijelentette: gengsztereljárásnak tartja azt a módot, ahogyan a házkutatást végezték: megfosztották őt a minden lengyel állampolgárnak kijáró alapvető jogoktól, mivel nem ismerkedhetett meg a házkutatást elrendelő végzéssel, nem bízhatott meg senkit, aki távollétében képviselte volna őt az intézkedés alatt, és nem tudta megakadályozni háza megrongálását. Utalt arra, hogy a nyomozók betörték a bejárati ajtót, és kárt tettek a ház homlokzatában is. „Átfésülték a házamat, hogy teljesítsék Donald Tusk kormányfő és Adam Bodnar igazságügyi miniszter politikai megrendelését” – jelentette ki Ziobro. Hozzátette: a történtek megmutatják, valójában miképpen cselekszik „az állítólag a jogállamiság nevében eljáró, a jogszabályokat tisztelő kormány”. A politikus bejelentette: fellebbezést fog benyújtani a szerinte alaptalan és jogtalan hatósági intézkedés ellen.
Przemyslaw Nowak ügyészségi szóvivő kedden elmondta: a nyomozók megpróbáltak kapcsolatba lépni Ziobro rokonaival, de a kísérlet eredménytelen volt. Annak kapcsán, hogy Ziobro parlamenti képviselőként mentelmi jogot élvez, Nowak azon az állásponton volt, hogy ez nem vonatkozik a képviselő lakására, csak a személyére.
A lengyel nyomozó szervek kedden országszerte több tucat helyen végeztek házkutatásokat az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő, a bűnmegelőzés és a bűncselekmények áldozatainak támogatása céljából létrehozott Igazságosság Alapítvány ügyében.
Szerda délután Nowak közölte: az ügy kapcsán öt embert gyanúsítottak meg, három személy – az igazságügyi minisztérium két hivatalnoka és az alap egyik haszonélvezője – esetében az ügyészség előzetes letartóztatást kér a bíróságtól. Nowak szerint a hivatalnokok az érintett haszonélvező érdekében meghamisíthatták az egyik pályázati értékelést. A szóvivő nem zárta ki, hogy a bizonyító anyag elemzése után egyes politikusokat megfosztanak mentelmi joguktól.