Bristolban és Londonban ünnepel az Osonó

2024. április 11., csütörtök, Közélet

Holnap Bristolban, szombaton pedig Londonban a Szent István Házban lesz látható az Osonó Színházműhely Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadása.

  • Fotó: Osonó
    Fotó: Osonó

A magyar költészet napja alkalmából, a bristoli Tűzmadár Tanoda és a londoni Szent István Ház partnerségével szervezett turné során az Angliában élő magyar közösségek számára mutatja be a társulat az 55 perces monodrámát, mindkét helyszínen két alkalommal. Az előadás József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a találkozás valódi párbeszéddé váljon.

„Hogyan lehet hozzánk valaki ennyire közel, aki ennyire távoli? József Attila életterhei számunkra felmérhetetlen szélsőségek, mégis: a mi haragunkkal jajdul fel, a mi sírásunktól szorul el a torka, s a mi szánk felett húzódik mosolyra a bajsza” – áll az elő­adás ajánlójában.

A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült elő­adásban elhangzó szövegek nemcsak lírai alkotások, hanem jelen időben újjászülető gondolatok. A versek mellett elhangzanak részletek a költő által írt önéletrajzból, illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is.

Az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. „Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké” – írják az alkotók a produkcióról. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 310
szavazógép
2024-04-11: Közélet - :

Verses-zenés előadásokkal és felolvasással ünnepelnek a sepsiszentgyörgyiek (A magyar költészet napja)

Ma van a magyar költészet napja, melyet verses-zenés előadásokkal és felolvasással ünnepelnek a sepsiszentgyörgyi kulturális intézmények, szervezetek. A Bod Péter Megyei Könyvtár Farkas Árpád, a Tamási Áron Színház Kovács András Ferenc, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Vártemplomi Református Egyházközség József Attila, a Föld Szint összművészeti műhely és a Bábel nevű rendezvényhelyszín egy, a klasszikusoktól a kortársakig terjedő versekből összeállított énekelt versmaratonnal ünnepli a jeles napot.
2024-04-11: Közélet - :

Változtassuk meg az Európai Uniót!

Bizonytalanság, csalódások, megélhetési gondok, sok-sok indulat. Ezzel szembesülök, egyre nagyobb adagokban, ahogy Erdélyt járom és az emberekkel beszélgetek. Öt vagy tíz évvel ezelőtt az uniós tagság előnyei erőteljesebben kerekedtek ki egy-egy beszélgetés végére, mára ezek eltörpülnek a sérelmek és csalódások mellett. Én sem tudom az EU jótéteményeit sorjázni, és közben nem beszélni arról, hogy elégedetlen vagyok azzal, ahogyan a dolgok mennek.