Ami megismétlődhet, az, úgy látszik, meg is ismétlődik, ha magyar—román viszonyról van szó. Jelesen a gazsuláns, farkat behúzó magatartás, a mesterségesen táplált kisebbrendűségi érzés (,,Merjünk nagyon kicsik lenni!"), a túllihegett jószomszédi viszony egyoldalú (!) fenntartása, akár Románia és Magyarország, akár Szlovákia és Magyarország, akár Szerbia és Magyarország, akár Ukrajna és Magyarország viszonyáról van szó (,,Ne sértsük meg a szomszédok érzékenységét!").
Hát mi nem is sértjük, 1945 óta pedig különösképpen nem, mert Trianon után ugyan fogadkozott és kísérletezett a magyarság a szörnyű történelmi igazságtalanságok jóvátétele érdekében, de a Párizs környékén megkötött, számunkra újabb Trianont jelentő, a második világháborút lezáró békét követően nem. Ez már a ,,dicsőséges" szocializmus és internacionalizmus kora volt a Kárpát-medencében is, s nem csoda, ha a becstelen nemzetárulás után Kádár Jánosnak addig viszketett a hátsó fele ötvenhat után, hogy egyenesen Marosvásárhelyig kellett Csermanek elvtársnak különvonatoznia, hogy ott mondja ki: Magyarországnak semmiféle területi igénye nincs Romániával szemben (ez még érthető lett volna az adott helyzetben), de azt is hozzáteszi, hogy pártja és kormánya semmilyen módon nem kíván beavatkozni a szomszédos baráti ország belügyeibe, s eme belügyek közé tartozott szerinte az erdélyi magyarsággal szembeni román bánásmód megítélése is. Zöld volt a lámpa, úgy igazi ,,internacionalista" módra, s következhettek az erdélyi magyarokkal szembeni megtorlások, a Bolyai Egyetem felszámolása, iskoláink ,,eltagozatosítása", a nyaklótlan és mértéktelen román betelepítések erdélyi városokba (később már falvakba is!), melyek korábban azért csak magyar jellegűek maradtak az akkor immáron negyvenesztendős ,,román kézhezvétel" után is. Akkor is, ha közben irtogattak tisztességesen!
Kádár elvtársnál csak félkegyelmű utóda, Grósz Károly viselkedett ostobábban, aki besétált a Kárpátok Géniusza, Ceauşescu csapdájába, s akkora leckét kapott Aradon a susztertől, hogy bele is bukott a nyomorult. Pozsgai Imre mondja el különben, hogy a megvénhedt Kádártól óvatosan megkérdezvén, mit is tenne a nyolcvanas évek forrongó változásai közepette nemzetével, ha elfordulna a ,,létező szocializmustól", a válasz rövid volt: ,,Lövetném őket." Persze, ez már egy szenilis nemzetáruló hattyúgágogása volt, de szellemi örökösei semmiben nem térnek el felfogásától. Ők még nem lövetik (esetleg csak gumilövedékekkel) nemzettársaikat, de véresre veretik őket, s nincs következmény a nagy magyar demokráciában.
Kifelé pedig folytatódik a gazsulálás, minek nagymestere Medgyessy Péter vala, ki Adrian Năstase társaságában az Erdély elszakítását ünneplő ,,nagy egyesülés" évfordulóját a budapesti Kempinski Szállodában ünnepelte, s hallgatta megilletődve: ,,Ébredj, román... vége a barbárok (magyarok) uralmának."
Így megy ez, hogyan is folytathatná hát Gyurcsány Ferenc ,,kócos" külügyminiszter asszonya, Göncz Kinga, s hiába mondja a magáét egyedül és igazi döntési jogkörök nélkül Sólyom László köztársasági elnök, az ő szavára nevetgélnek a ,,baráti" szomszédok. Băsescu államfő a budapesti hivatalos látogatást érezte a legalkalmasabbnak, hogy kimondja: Romániában soha semmiféle kollektív jog és autonómia nem biztosíttatik a magyarok számára. Hiszen ezt tiltja az alkotmány. Döbbenetes cinizmus, de ehhez Budapestből adták alája a lovat, s adják tovább is, amíg a nemzetáruló, elmilliárdosodott posztkomcsik és a háttérből manipuláló ultraliberális cimboráik labdába rúghatnak.