Házilag is el lehet készíteni azokat a címkéket, amelyeket közvetlen piaci eladásra szánt termékekre szánnak az őstermelők — mondta kérdésünkre dr. Sikó Barabási Sándor. A megyei főállatorvos hangsúlyozta, hogy a január elsejétől bevezetett, ám élesben február elsejétől ellenőrzött intézkedés nem gátolja a termelők piaci tevékenységét, egyszerűen az áruba bocsátott termékek visszakövethetőségét, illetve a szükséges higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartatását hivatott biztosítani.
Mindezt a fogyasztók érdekében. A nyilvántartásba vétel ugyan némi költséggel jár — mondta a főállatorvos —, de azt csak egyszer kell kifizetni, a címkék viszont semmibe nem kerülnek, hiszen bárki házilag, egy számítógéppel elkészítheti, a dátumot pedig akár kézzel is rá lehet írni. Csomagolni pedig eddig is kellett, hiszen azt a vevők is megkövetelik.
Háromszéken összességében mintegy hetvenöt termelőt érint az intézkedés — tudtuk meg dr. Bandeanu Istvántól, az állat-egészségügyi hivatal munkatársától. Sokan máris szerepelnek a nyilvántartásban, másoknak folyamatban az eljárás. A feldolgozott állati termékeket forgalmazó termelőknek kissé bonyolultabb és időigényesebb az eljárás, hiszen valamilyen jogi személyiséggel rendelkező vállalkozást is be kell jegyezniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.