Kiváló eredménnyel zárták az elmúlt hétvégét a háromszéki motokrosszosok: az ozsdolai Ördög Zoltán hetedik lett a 2024-es német ADAC-sorozat nyitófordulójában, a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián pedig az idei Balkán-bajnokság első viadalán a dobogó második fokára állhatott fel.
A fővárosi Top Cross TCS-nek versenyző Ördög Zoltán Európa egyik legszínvonalasabb bajnokságában, az ADAC-sorozatban is rajthoz áll idén. Az MX Junior Cup 125 kategóriában érdekelt ozsdolai sportoló ott volt a németországi viadal hétvégi szezonnyitóján, amelyet Fürstlich Drehnában tartottak meg, a 17 esztendős versenyző pedig roppant erős mezőnyben remek motorozással a hetedik helyen zárta a versenyhétvégét. „Szombaton a motorbeállításokkal küszködtünk, az edzések jól sikerültek, de lehettek volna jobbak is. Vasárnap már minden sokkal olajozottabban ment. Az első futamon ötödikként rajtoltam el, az első körben azonban elestem, és a 40. helyről kellett fölverekednem magam a tizenharmadikra. A második futamon harmadikként jöttem el a rajtrácsról, de visszaestem az ötödik helyre, és végül ott is intettek le. Nagyon örvendek ennek az eredmények, tavalyhoz képest ez hatalmas előrelépés számomra, és nagyon várom a folytatást” – mondta Ördög Zoltán, aki a hétvégén az ADAC-sorozat második, dreetzi viadalán is rajthoz áll.
A bolgár Szevlievóban tartották meg a 2024-es Balkán-bajnokság nyitófordulóját, amelynek rajtjánál kilenc országból 140 motokrosszos sorakozott fel. Az MX1-es géposztály mezőnyében ott volt a megyeszékhelyi Sugás Motoros Klub versenyzője, Tompa Krisztián is, aki második lett a Gorna Rositsa versenypályán. „Remek hétvégém volt Bulgáriában. A Balkán-bajnokság első megmérettetését a második helyen zártam. Szombaton csak a negyedik időt futottam az időmérőn, de vasárnapra összeszedtem magam és mindkét futamon második lettem. Remekül előkészített pályán versenyeztünk, s nagyon szuper volt a bolgár vetélytársaimmal folytatott csata” – nyilatkozta Tompa Krisztián. Sportolónk legközelebb május 12-én versenyez újra: a magyar bajnokság második fordulóján teszi próbára magát.
Az eredmény: * ADAC-versenysorozat, 1. forduló (MX Junior Cup 125): 1. Maximilian Ernecker (osztrák, GasGas), 2. Katona Áron (magyar, KTM), 3. Jonathan Frank (német, GasGas)... 7. Ördög Zoltán (KTM) * Balkán-bajnokság, 1. forduló (MX1): 1. Michael Ivanov (bolgár, Husqvarna), 2. Tompa Krisztián (Yamaha), 3. Julian Georgiev (bolgár, Yamaha).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.