A tintagombák a gombavilág bohém teremtményei. Intenzíven élik rövid, sokarcú életüket. Sepsiszentgyörgyön bárhol beléjük botolhatunk. Az eddig bemutatott tintagombák után most ismerjük meg a legnagyobbat, mely ehető és fiatalon igen ízletes.
Gyapjas tintagomba
Szemet gyönyörködtető rojtos kalapjával, hetyke termetével ő a tintagombák ki nem kiáltott rocksztárja. Latin neve: Coprinus comatus.
Legnagyobb tintagombánk, megnyúlt, tojás alakú kalapja, miután szétnyílik, meghaladja a 10 cm szélességet is. Fehéres alapon nagy, felálló, szálas, barnás pikkelyek borítják. Hengeres, nyúlánk tönkje már fiatalon üreges, keskeny gyűrűszerű, múlékony gallért visel.
Városi környezetben általában nem terem seregesen, legtöbbször magányosan, esetleg 2–3 egyedből álló csoportokban jelenik meg. Rokonaitól eltérően tenyészközegét tekintve egyáltalán nem kötődik faanyaghoz. A tápanyagban gazdag (a coprinus szó jelentése: trágyán élő), legtöbb esetben fűvel borított talajt kedveli. Törékenynek tűnik, de képes áttörni még a durva kaviccsal borított felszínt is.
Fiatalon, míg lemezei fehéresek, az egyik legízletesebb gombánk. Elkészítésével azonban igencsak sietni kell, mert megtörténhet, hogy mire a gombász hazaér velük, használhatatlanná válnak: a mezőn még hófehér lemezek a szállítás ideje alatt megbarnulnak. Egyes rokonaitól eltérően nem háborog, ha borral vagy egyéb szeszes itallal öblítjük le a belőle készített fogást. Az utóbbi időben egyre inkább elterjedt a termesztése. Főleg szárítva és porítva, gyógygombaként értékesítik (immunerősítő, vércukorszint-csökkentő hatása ismert).
Farkas János
