Miként az elmúlt évtizedben minden alkalommal, az idei Szent György Napokon is szabadtéri természetfotó-kiállítással jelentkezett a sepsiszentgyörgyi Transnatura fotóklub. A Varázslatos természet című csoportos tárlatot az Erzsébet park felső sétányán szerda délután Munzlinger Attila asztrofotós nyitotta meg.
Új, remek természetfotókat láthatnak az érdeklődők az Erzsébet parkban, s e kiállítási forma alighanem a legjobb módozat arra, hogy egy tárlatot minél többen megtekinthessenek. Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója köszöntőjében kiemelte, a Transnatura fotósainak tavaly gazdag, sikeres évük volt, többen rangos nemzetközi megmérettetéseken vettek részt ahol díjakat nyertek, s rendületlenül dolgoznak.
Munzlinger Attila elismert székelyföldi asztrofotográfus megnyitóbeszédében rögzítette, ő is természetfotósnak tartja magát, ám egy másik műfajban, inkább éjszaka fényképez, mert akkor van ideje (nappal ugyanis gyergyószárhegyi családorvosként betegeket gyógyít – szerk. megj.). Amikor gyermekeket, fiatalokat tanít fotózni, folyamatosan hangsúlyozza, a jó fotó mindig az ember fejében, elméjében készül el először, hiszen a fényképező meg akar valamit mutatni, örökíteni. Ám a nagyon jó fotóhoz már a szív is szükséges, tette hozzá, a fotós beleviszi az érzelmeit, önmagát tulajdonképpen; így valójában minden fotó egyben önarcképnek is tekinthető, hiszen alkotója elképzeléseit, látásmódját, személyiségét tükrözi, s akkor igazán jó, ha érzelmekkel közelít témájához. E kiállítás minden képén látható, magyarázta Munzlinger Attila, hogy a magas mesterségbeli tudás mellett a fotós nagy csodálattal és szeretettel közelít témájához, a természethez. S mivel azt, amit az ember szeret, azt igyekszik óvni, védeni, ezáltal a természetfotó a környezetvédelem egy sajátos formája, alapüzenete pedig az, hogy óvjuk, védjük a természetet. Ezért minden természetfotós egy természetvédő aktivistának is tekinthető, hangsúlyozta, hiszen képeinek az az üzenete, hogy vigyázzunk a még élő fajokra, így ő maga is nagy hálával gondol a természetfotósokra, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy az élővilág évek, évtizedek múltán is csodálható legyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.