A korrupcióellenes igazgatóság (volt korrupcióellenes ügyészség) nyomozótisztjei megállapították, hogy a Constantin Sandu tartalékos ezredes ügyében tett feljelentés tartalma valós, megfogalmazták a vádiratot, és a főtisztet a kolozsvári katonai törvényszék elé állították.
Sandu 2005 nyarától 2006 végéig volt a Kovászna Megyei Dózsa György Csendőr-felügyelőség parancsnoka, saját kérésére vonult tartalékállományba. A feljelentést tavaly tették le a szakigazgatóságra.
Érdeklődésünkre Cristina Rotaru felügyelő, a korrupcióellenes megyei igazgatóság vezetője elmondta, bebizonyosodott, a volt parancsnok hat esetben korrupciós vétséget követett el: több ízben elrendelte, a csendőrségen szolgálatot teljesítő kiskatonák különböző munkálatokat végezzenek saját, valamint más természetes és jogi személyek hasznára.
A kiskatonák zállításban, fel- és lerakodásban, építkezésben, háztartási munkálatokban ,,segédkeztek" parancsra. Megállapították, hogy a vádlott 9220 lej kárt okozott a belügyminisztériumnak, továbbá a csendőrséggel szerződéses viszonyban álló sepsiszentgyörgyi építőcégtől 1100 burkolólapot és három köbméter kötőanyagot kapott 1508 lejért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.