Huszonhatodik alkalommal ünnepelték a közösség azon tagjait, akik munkásságukkal, a közösségért való tenni akarásukkal bizonyították, hogy Sepsiszentgyörgyön, itthon is lehet és kell is dolgozni azért a helyért, melyet valamennyien szülőföldünknek hívunk – hangzott el a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap a Pro Urbe díjak idei átadóján. Idén négyen vehették át a kitüntetést.
A példaképeknek, a lámpás embereknek elveik, értékrendjük, hűségük formálja döntéseiket, és elkötelezettségük, kitartásuk alakítja őket végül erős bástyává – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Vargha Fruzsina alpolgármester által moderált ünnepségen. Az elöljáró szerint csak köszönet illetheti őket, hogy itt vannak, tesznek, utat mutatnak, gyarapítják a közösséget, értékeinket, tanítják gyermekeinket – hogy szeretik Sepsiszentgyörgyöt. Négy olyan személyiséget emelnek ki ismét a közösség soraiból, akik vigyázó tekintete, tevékeny élete, meghatározó, közösségformáló munkája nélkül szegényebb lenne Sepsiszentgyörgy – fogalmazott az elöljáró.
Idén rendhagyó módon a jelenlévők a négy díjazottról szóló kisfilmeket tekinthették meg, melyekben az elismerésben részesülőket jelölők közül egy osztotta meg, hogy miért tartja érdemesnek az illetőt a Pro Urbe kitüntetésre. A díjakat a hagyomány szerint Antal Árpád nyújtotta át Jánó Mihály művészettörténésznek a műemlékvédelem terén való kiemelkedő tevékenységéért, a székely műemlékek fáradhatatlan kutatásáért, Kató Béla református püspöknek az erdélyi magyar felsőoktatásért tett szolgálataiért és közösségteremtő tevékenységéért, Puskás Bálintnak eredményes jogászi, szenátori, illetve alkotmánybírói munkásságáért, valamint a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének megalapításáért, illetve Carol Șanta atlétikaedzőnek azért a kitartásáért és hozzáértéséért, amivel több mint négy évtizede szolgálja a sportot helyi, országos és nemzetközi szinten, valamint az atlétika és a város népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért.
A kitüntetések átvétele után a díjazottak szóltak a közönséghez. Jánó Mihály egy szerinte régi tartozását rótta le beszédében, a Sepsiszentgyörgy központjában látható Szent György-szobor apropóján a szabadtéri Szent György-ábrázolások világába kalauzolta el a hallgatóságot. Kató Béla úgy vélte, a város megelőlegezte neki a bizalmat, de csak akkor szolgált rá valóban a kitüntetésre, ha sikerül a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi campusát is valósággá váltani. Puskás Bálint többek között azt hangsúlyozta, hogy évtizedek óta érzi otthonának Sepsiszentgyörgyöt, mivel ez a város, ez a közösség biztosította számára, hogy az Isten által rábízott feladatokat teljesíthette. Carol Șanta különleges megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, hozzátéve: örömére szolgál, hogy a város felkarolta a sportokat, olyan létesítményeket és légkört teremtve, amilyenre még országos szinten is kevés példa van.
A díjátadónak különleges hangulatot kölcsönzött Kakassy Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum oktatója és diákjainak előadása.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.