Marcel Ciolacu miniszterelnök május elseje alkalmából köszönetet mondott azoknak, akik megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért, akár az állami, akár a magánszektorban.
A kormányfő tegnap Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) főpolgármester-jelöltjével, Gabriela Fireával együtt felkereste a bukaresti tömegközlekedési vállalat egyik telephelyét, ahol sofőrökkel, szerelőkkel és diszpécserekkel beszélgetett. „Számukra május elseje szokványos munkanap” – írta bejegyzésében.
Ciolacu azt üzente a május elsejei munkaszüneti napon dolgozóknak, hogy a kormány értékeli az erőfeszítéseiket, és szociáldemokrata párttársaival együtt továbbra is küzdeni fog azért, hogy jövedelmük növekedjen. Hozzátette: a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottjai.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.