A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere tegnap.
A tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában. Arról számolt be, hogy az észak-atlanti szövetség főtitkárának javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok. Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak – mutatott rá. Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami evvel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi továbbterjedésének kockázatát hozza magával – figyelmeztetett.
Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el. Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak – hangsúlyozta.
Leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.