Két napig örömmámorban úszott a román média, a Hágai Nemzetközi Bíróság végre döntött a Kígyók szigete hovatartozása ügyében, új tengeri határokat jelöltek ki Románia és Ukrajna között, és Románia megkapta az általa igényelt területek négyötödét.
Az örömbe azonban hamarosan némi keserű üröm is vegyült, kiderült ugyanis, hogy a Romániához tartozó s 1940-ben a Szovjetunió által elfoglalt és a birodalom részévé tett, lakatlan és önmagában jelentéktelen sziklatömb vagy sziget alatti kontinentális talapzat gáz- és kőolajkincse kitermelési jogát a román kormány már 1992-ben eladta egy külföldi nagyvállalatnak. Szakértői becslések szerint hozzávetőlegesen 70 milliárd köbméter kitermelhető gázról és mintegy 12 millió tonna kőolajról van szó. Maga a történet tehát 1992-ben, a Rompetrol államosítása után kezdődik, az akkori törvények szerint a vitatott hovatartozású kis, önmagában jelentéktelen sziget — amelyre a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna is igényt tartott, noha eredetileg a Romániáé volt! — a tenger alatti, körülötte elterülő nyersanyagtartalék, a gáz- s kőolajkincse miatt értékelődött fel. A Stolojan-kormány habozás nélkül eladta a kitermelési jogot egy nagy nemzetközi cégnek, amely azután tovább adta egy másodiknak, egy harmadiknak, végül a kanadai Sterling Resources mamut cégé lett. A kanadaiak kiléptek a ködös tervek, képzelgések világából, és megkezdték a kitermelés előkészítését, eddig körülbelül hatvan-hetven millió dollárt fektettek be, fúrópróbák jelezték, hogy mind a gáz-, mind a kőolajmezők tartalékai jóval nagyobbak, mint azt az addigi szakértői becslések jelezték. A koncessziós szerződést 1997-ben erősítették meg először a Tăriceanu minisztersége alatt, majd a kabinet utolsó napjaiban másodszor. A 2004-es kőolajtörvény szerint idegen cég egyedül már nem termelhet ki kőolajat és gázt román felségterületen, a kanadaiak villámgyorsan létrehoztak egy román leányvállalatot, a Midia Resourcesot, amely hamarosan megkezdheti a kitermelést. A szerződést titkosították, de világos, hogy a cégé lesz a kitermelt nyersanyag, és adót meg járulékot fizet Romániának. A szigetet visszakaptuk ugyan, de az alatta lévő gáz- és kőolajkincset már lábon eladtuk. Íme az új idők nagy üzlete. Hogy azután milyen kapcsolat van Dinu Patriciu és a Rompetrol, valamint a Sterling között, kérdéses. Kiderült, hogy egy szakember, bizonyos Nicolae Vidu, a Rompetrol egyik cégének fizetett alkalmazottja, hivatalosan a kanadai cég fizetett Románia képviselője is egyben. Ami mintha jelezné, a Rompetrol is le akarja nyúlni a maga részét, s az állam, amely állandó gázproblémákkal küszködik, s melynek Oroszországtól való függőségét megszüntethette volna a Kígyók szigete alatti tartalék, marad a reményeivel, ha csak nem kezdődik meg egy újabb per, hiszen a nemzetközi cégek úgy adták-vették egymásnak évekig a koncessziós szerződést, hogy — finoman kifejezve — nem mindig tartották be a törvényeket. Az elmúlt húsz esztendő valószínűleg legnagyobb umbuldájáról van szó!...
Az első tanulság nyilvánvaló: mi mindannyian nagy hazaffyak vagyunk, a haza viszont egy, és az üzlet kettő!