A Hágai Nemzetközi Bíróság Romániának ítélte az Ukrajna és Románia vitatott hovatartozású felségvizei alatt lévő kontinentális talapzat 79 százalékát — 9700 négyzetkilométernyi területet —, amely jelentős földgáz- és kőolajkincset rejt. Az első, egyébként indokolt hazai örömünnepbe elég sok kotlott tojás szagú gázt purcintott az a hír, miszerint az előző román kormányok valamelyike (most tisztázzák, illetve ködösítik, hogy melyik) egy kanadai cégnek eladta a kitermelés jogát. Tipikus kelet-európai eset, a magyar kormány sem jobb a Deákné vásznánál, ott ugyanis a Makói árokban az 5000—7000 méteres mélységben leledző jelentős mennyiségű földgázt adták el ugyancsak egy kanadai cégnek.
Természetesen igyekezzünk leszögezni, hogy a kőolaj- és földgázkitermelés technológiája rendkívül költséges, és világszinten lévő műszaki megoldások igénybe vételét feltételezi. Az is szempont, hogy a hazai technológiájú kőolaj-kitermelés eddig félelmetes környezeti károsítással járt, az elfolyó és a földet átitató kőolaj, a nem megfelelő helyen és módon tárolt fúróiszap ugyancsak természeti csapásként értékelhető. A modern technológiával dolgozó ,,kőolajosok" laboratóriumi körülményeket tudnak teremteni a kitermelés és szállítás, a feldolgozás minden fázisában.
No de ne legyünk kishitűek, a Kígyók szigete esetében rendkívüli gazdasági és erkölcsi nyereség az, hogy a román tengerparttól mindössze 45 kilométerre lévő mészkő sziklaszirt melletti parti sáv nem került ukrán tulajdonba, mint maga a ,,sziget", amelyet a II. világháború után a román illetékesek a Nagy Szovjetunióval szembeni hajlongó alázattal átjátszottak az orosz medvének. Ezt az aktust a köztudat dr. Petru Groza nyakába varrja, hisz 1948. február 4-én a V. Molotov és általa aláírt dokumentumban rögzítik, hogy ,,A Duna beömlésétől a Fekete-tengerben keletre lévő Fekete Kígyók Szigete a Szovjet Szövetségi Köztársasághoz tartozik". Lapunkban szóltunk már róla, hogy Eduard Mezincescu meghatalmazott miniszter ennél is tovább megy, 1948. május 23-án az N. P. Sutov bukaresti szovjet nagykövetségi titkárral együtt ellenjegyzett jegyzőkönyvben leszögezik: ,,A Kígyók szigetét Románia visszaszolgáltatta a Szovjet Szövetségi Köztársaságnak, amely ennek területét képezi". Szóval, a románok ,,visszaszolgáltattak" egy olyan területet, amely soha sem volt a szovjeteké vagy a bolsevista diktatúrát megelőző időkben az oroszoké.
Politikai kabaréba illő az is, hogy míg a Szovjetunióban kiadott térképeken a Kígyók szigete a Szovjetunió részeként jelent meg, addig Romániában a térképek saját felségterületként rögzítették, Kisinyovban pedig nem jelölték meg, hogy a ,,sziget" melyik országhoz tartozik. A sziget szót azért fogjuk az idézőjel karmai közé, mert ez a minősítés is kabaréízű. Sziget ugyanis az a szárazfölddarab, amely állandó emberi tartózkodásra alkalmas, lakott terület, ivóvize van — az ókorban Leuca (Fehér) szigetnek nevezett mészkőszirten ivóvíz nincs —, de az ukránok postaládát helyeztek el, bankfiókot nyitottak, meteorológiai állomást létesítettek, a sziklaszirt a Fekete-tengert radarral figyelő katonai támaszpont, de tudományos kutatókat is állomásoztatnak a népes kígyó- és hatalmas madárpopulációnak menedéket nyújtó élettérben.
A régióban Ukrajna nemzetközi nyomásra és a Kígyók szigete esetében nemzetközi bírói ítéletre két ízben is visszavonulásra kényszerült. Le kellett állítania a Bisztroje-csatorna építését, amely az ukrán folyami hajózást átkapcsolta volna saját felségvizekre, és a kontinentális talapzat visszaítélésével Románia a hágai döntés alapján jogot formálhat 12 milliónyi tonna kőolaj és 70 milliárd köbméter földgáz kitermelésére.
A számok a kanadai érdekeltségű kitermelési intermezzo miatt illuzórikusak ugyan, de tény, hogy Románia energiafüggése és gazdasági függetlensége sokat és nagyot nyert ezzel a döntéssel, és modellértékű példa lehetne a szomszédságok előtt hajbókoló magyar kormány számára, miként kell és miként lehet a nemzeti érdekeket képviselni, ezek érvényesítéséért küzdeni az olyan reményt vesztett helyzetekben is, amikor az ukrán fél a több tucat összejövetelen nem is óhajtott arról tárgyalni, hogy kinek a felségvizei alatt szunnyad a kőolaj és kussol a földgáz.
