Kereken száz éve, 1924. május 15-én született az akkor Mezőmadarashoz tartozó Feketén Szekeres István református lelkipásztor, egyházi író. A középiskolát a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte 1943-ban, az utolsó két évben alkalmakként már hirdette Isten igéjét. Lelkészi oklevelet a kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett 1947-ben. Rövid ideig szolgált Kézdivásárhelyen, Erdőfülében, Köpecen, két évig segédlelkész volt Brassóban, majd egy évig Vajdaszentiványon.
Mivel apját, id. Szekeres Istvánt 1943-ban meggyilkolták az akkor Dél-Erdélyben maradt Feketén, hogy özvegy édesanyjának támasza lehessen, 1951-ben megpályázta és elnyerte az akkor megüresedett mezőmadarasi református lelkészi állást. Mezőmadarason nemcsak lelkipásztori szolgálatot végzett, hanem a település fejlődését is előmozdította, ő volt a szorgalmazója a gázbevezetésnek és elnöke a „gázbizottságnak”, továbbá összegyűjtötte a település és környéke helyneveit. 23 év után, 1974-ben fájó szívvel, de gyermekei számára jobb tanulmányi körülmények biztosítása reményében Radnótra távozott, ahonnan 21 év múlva, 1995-ben, 71 éves korában vonult nyugdíjba. Feleségével, lánykori nevén Szilágyi Judittal (1939–2022) gyermekeik közelébe, Sepsiszentgyörgyre költöztek. Nyugdíjas éveiben helyettesített Sepsiszentgyörgyön a Vártemploban és a szemerjai gyülekezetben, valamint a közeli Illyefalván. 1999. október 7-én hunyt el Sepsiszentgyörgyön. A szemerjai református temetőben nyugszik, két éve immár feleségével együtt.
Emlékét Mezőmadarason is őrzik, 2007-ben a község posztumusz díszpolgárává avatták, a református templom kertjében monumentális kopjafát állítottak tiszteletére.
Prédikációi, egyházi írásai a Református Szemlében, az Igehirdetőben és az Üzenetben jelentek meg. Önálló kötetei: Kiálts! (1991, Radnót, magánkiadás, prédikációk), Bízzál! (1996, Kolozsvár, REMS, prédikációk), Kálvin János és az Institutio (1999, Sepsiszentgyörgy, Szemerjai Református Egyházközség, tanulmányok). Jelmondata: „Bízzál az Úrban, és cselekedjél jót.” (Zsolt. 37,3)
Emlékének megidézése, illetve az előttünk álló ünnepre való hangolódás végett alább egy pünkösdi prédikációját közöljük.