Hozzávalók: 3–3 csirkealsócomb, -felsőcomb, szárny, mell, füstölt szalonna, hagyma, fokhagyma. A pácoláshoz: étolaj, mustár, só, gulyáskrém, csirkefűszersó. 1 fejeskáposzta, 50 dkg kockalaska, 2 evőkanál zsír, só, őrölt bors.
Elkészítése. Sütés előtt két nappal bepácoljuk a húsokat. Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd megkenjük mustárral, gulyáskrémmel és megszórjuk csirkefűszersóval. Egy mély tálat félig olajjal töltünk, melybe több soron át rakjuk az előkészített húsokat, ezek közé szeletelt hagymát, fokhagymát és szalonnacsíkokat rakunk. A végén annyi olajat öntünk rá, hogy ellepje.
A káposztát lereszeljük, besózzuk, 20–30 perc pihentetés után kinyomkodjuk belőle a vizet. Zsíron megpároljuk, sóval, borssal ízesítjük. A laskát sós vízben kifőzzük, hozzákeverjük a káposztát, és ha szükséges, megsózzuk, borsozzuk. A tárcsára kiöntjük a pácolajat, ráhelyezzük a húsokat, a szélére a szalonnát, és ízlés szerint ropogósra sütjük.
Elkészítési idő: 2 óra (pácolási idő: 2 nap!)
Mennyiség: 5–6 személy
Megjelent a 100 dabasi recept – több mint 100 dabasi háziasszony című kötetben. Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.