A békéért, a háború ellen vonul a Békemenet

2024. május 23., csütörtök, Világfigyelő

Eddig, és ne tovább! – ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa „háborús pszichózisban égő” vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint.

  • Fotó: MTI
    Fotó: MTI

Csizmadia László tegnap Budapesten sajtótájékoztatón közölte: abban a helyzetben vonul majd a Békemenet, amikor Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál, feledve Hirosimát és Nagaszakit. Azt is üzenik, hogy június 9-én az Európai Unió választópolgárai szavazataikkal dönthetnek a béke mellett, megállíthatják az orosz–ukrán háború borzalmait, halál helyett az életet választhatják – tette hozzá. Hangsúlyozta: az Európai Parlamentbe csak békepárti, szuverenista képviselőket kell küldeni. Elmondta: június 1-jén 11 órától 13 óráig gyülekeznek a Lánchíd pesti oldalán, majd az Id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon keresztül vonulnak a Margitszigetre, az alsó nagyrétre.

Bencsik András, a Demokrata folyóirat főszerkesztője úgy vélekedett, hogy a mostani békemenetet egy igazán sorsdöntő pillanatban rendezik meg, hiszen ma háború és béke között kell választani. Bayer Zsolt szerkesztő-publicista azt mondta: „20–30 évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az a Nyugat, amelyre a vasfüggöny mögül évtizedekig vágyakoztunk, úgy fog kinézni, ahogy ma kinéz: káosz, anarchia és bizonytalanság jellemzi. Ez a Nyugat a háború eszkalációjában utazik, miközben Magyarország a béke szigete. Aki szeretné, hogy az is maradjon, ott a helye a Békemeneten.”

Stefka István újságíró úgy vélekedett, hogy a 2012-es Békemenet mellett, amikor Orbán Viktor „megmentése” volt a tét, a mostani a legfontosabb, hiszen ezen a béke a tét. Ezért baloldaliakat is várnak, hiszen ilyen vészhelyzet soha nem volt még – jelezte.

Csizmadia László kérdésre válaszolva azt mondta: Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Békemeneten.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 337
szavazógép
2024-05-23: Világfigyelő - :

Csáky Pál: Elszabadultak az indulatok Szlovákiában

„A 90-es évek második felében az állam hivatalos titkosszolgálata rabolta el az ország regnáló köztársasági elnökének a fiát. Később lelőttek egy újságírót és a kedvesét az esküvőjük előtt. Azt hittem, lehetetlen fokozni a borzalmakat, tévedtem, hisz a miniszterelnökre is rálőttek. Ez a korlátlan lehetetlenségek országa” – mondta el a Hirado.hu-nak Csáky Pál, Szlovákia egykori miniszterelnök-helyettese, akit a Robert Ficót ért merénylet politikai hatásairól kérdeztek.
2024-05-23: Közélet - Nagy D. István:

Sikertörténetnek bizonyultak a de minimis támogatások (Sepsiszentgyörgy)

Tizenegy éve indította útjára az országban elsőként Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kezdeményezést, amellyel a helyi vállalkozásoknak nyújtanak segítséget, de minimis jellegű támogatás formájában az ingatlanadó feltételekhez kötött részleges visszatérítése révén. Ezt a támogatási lehetőséget újabbak követték, és összességében elmondható, hogy mindenik sikerként könyvelhető el – állapították meg kedden a kezdeményezésben és lebonyolításban résztvevők. A 2013-ban elindított adóvisszatérítési lehetőséggel – melynek idei fordulóját a napokban hirdették meg – a jogosult vállalkozások kétharmada élt.