Pálmai Tamás
Bizonyára sokaknak a hátukon is feláll a szőr, ha ezt a szót hallják, hiszen – sajnos – az utóbbi évtizedek „szabad” választásai erről híresültek el. Pedig ez a cselekvés jelenthetne szépen megfogalmazott okfejtést, magas röptű vitát, egymás meggyőzésének értelmes és cseppet sem agresszív kísérletét. Ehelyett csaknem mindig mocskolódásba és köpködésbe fullad a dolog, főként azóta, amióta a világháló anonimitása, a névtelenség szülte „bátorság” gátlástalanná teszi az embereket. Ez is hozzájárult bizonyára a Robert Fico elleni merénylethez. Az elkövető közölte: egyszerűen nem értett egyet Fico politikájával. És lőtt. Hátborzongató.
Pedig a dolog ennél sokkal egyszerűbb. Talán kampány sem kellene. Esetleg az újonnan indulóknak egy kis bemutatkozás. Annyit kellene csak nézni a választópolgároknak, hogy a legutolsó voksolási lehetőség óta ki mennyit dolgozott, tett a közösségéért, a település megmaradásáért, fejlődéséért. Akár jobban láthatóan – mert vezető, közszereplő –, akár kevésbé szem előtt, mert csak egyszerű képviselő vagy csak mert nem a szavak, hanem a tettek embere. Ha csak ennyit teszünk, azonnal meglátszik, hogy kik azok, akik csak sunyin lapítottak, másokat hagyva, hogy helyettük koptassák magukat, esetleg egy-két ügyesen elhelyezett, szirénként kenetteljesen elsuttogott mondatot elröppentve, hadd lássa a nép, az Isten adta nép, ki iparkodik értük…
Ám a nép, az Isten adta nép egyáltalán nem buta, megvan a józan paraszti, magához való esze és látva lát: csak értük végzett kőkemény, folyamatos, éveken át nyúló, kitartó munkával lehet választást nyerni. Ez, csak ez számít. A közért való munkát és annak gyümölcsét nem patikamérlegen mérik, hanem mérték nélkül adják, önzetlenül. És e nép okos és figyel. Azt is látja, ki a jó pásztora nyájának, akinél nem divat a pásztorsuba forgatása, ki az, akinek adott szava kötelez. Mert aki a politika, a közélet porondjára téved, annak élete jórészt nyitott könyv. De, aki valóban szolgálni akar – és nem csak próba-lutrizik egyet szerencsejátékosként –, az felvállalja ezt.
Múltkori jegyzetemben említettem a hideg inget, melyet az vegyen fel, az a politikai formáció, amelyik viselni tudja. Településeinken, főként a helyhatósági választásokon nemcsak a pártlogó a legfontosabb, hanem az ember is. Ezt már tapasztaltuk és a választók is tudják. Ám aki kisebbségben él, az arra is figyelni fog, hogy a nyájat ne hagyja el idegen falkába verődött nemzettársáért. S ezt a gyűjtő csoportosulásnak is tudni kell és e szerint kell dolgoznia.
Ezek után már csak annyi a teendő, hogy mindezt június 9-ig ne feledjék, menjenek el szavazni és ne a csalfa, elsuttogott mérgek szerint döntsenek, hanem a saját eszük, felelősségük és tapasztalatuk alapján.
Fotó: Albert Levente
