A saját fényképeivel gazdagon illusztrált kötet alapkiadásban eredetileg a budapesti Püski Kiadónál jelent meg 1994-ben, majd a budapesti Hét Krajcár Kiadónál 2022-ben a szerző elmondása szerint egy, a székely kapuk készítéséről szóló fejezettel kiegészítve újra kiadták.

A Gazda József íróval folytatott közel másfél órás beszélgetés bevezetőjében Ferencz Éva rámutatott, hogy manapság a társadalmi életben mindenkinek van mindenről véleménye, és van sokféle felület, ahol ezt nyilvánosságra is lehet hozni. Viszont nem is olyan régen ez nem így volt, illetve ha akadt is mindenkinek véleménye, fontosabb volt a mindenki mestersége, s mindennek megvolt a mestere. „Ez egy olyan társadalmi rend volt, amikor a családok és a települések úgy szerveződtek egységbe, hogy a mesterségek és a gazdaság, ami jellemezte azt a települést, erős lábakon állt. A gyerekek nemcsak javakat örököltek szüleiktől, hanem a mesterséget is, és az nem okozott gondot, hogy milyen iskolában, milyen profilon tanuljon a gyerek, hogy beírtunk-e minden kódot, vajon a számítógépes rendszer jó helyre fogja-e beosztani, és olyan szakmát fog-e majd tanulni, amiből meg tud élni. Ez a társadalmi rend pontosan ismerte, hogy mi számára a fontos, miből hány mesterre van szüksége, és megteremtette magának azt a nem könnyű életmódot, de sokkal harmonikusabbat, mint amit ma élünk. Tulajdonképpen egy időkapu, ahol most vagyunk, vagy ablak az időre, hiszen Jóska bácsi olyan emberekkel beszélt akkor, amikor ennek a könyvnek az anyagát gyűjtötte, akik a XIX. század utolsó éveiben születtek. És nem csak azokkal az emberekkel beszélt, akik ebben a kötetben szerepelnek, hanem az adatközlőinek a száma azt hiszem a kétezret meghaladja” – mondta Ferencz Éva, majd első körben azt kérdezte a könyv szerzőjétől, hogy miért volt szükség a második kiadására?

Gazda József elmondta: bő két évvel ezelőtt a budapesti Hét Krajcár Kiadó felajánlotta, hogy a régi könyveiből valamelyiket szívesen kiadná újra. Az Így tudom, így mondom – A régi falu emlékezete című szociográfiát „egy picit líraibb, szívhez szólóbb, szívszorongatóbb” műnek nevezte, de a jelenleg bemutatott könyvét az utókor számára fontosabbnak tartotta, ezért került a több mint száz mesterséget bemutató kötetre a választás. 

„Ennek a könyvnek az anyagát a hetvenes évek elején kezdtem gyűjteni, és akkor még tényleg tömegesen éltek a nagyon régi emberek, akik egy hatalmas tudástárt adtak át, amit talán a jövőnek is továbbítani kell, hiszen azt sem tudjuk, hogy mi lesz az embersors, hogy a civilizációnk meddig él, megmarad-e úgy, ahogy hajdan volt. Most ugye nincs kizárva, hogy atomháború küszöbén állunk, ki tudja, hogy mi lesz az utókorral” – magyarázta a szerző. Majd felidézte, mielőtt az elektromos árammeghajtású gépek és szerkezetek bejöttek divatba, a víz erejének hasznosítása széles körben volt elterjedve, itt, Székelyföldön is. Példaként említette, hogy csak Gelencén, a gelencei patak mentén több tucat vízi fűrész üzemelt, azon vágták a deszkát, másutt vízimalmok működtek. „Ez a fajta tudás a még élő utókor számára talán átadandó lenne” – vélte Gazda József.

A 89. évében járó író a továbbiakban az adatgyűjtések során szerzett tapasztalatairól, emlékeiről beszélt, kitért azokra a nehézségekre, hatalmi gáncsoskodásokra is, amelyeket a kommunizmus idején könyvei kiadása kapcsán megélt. Végül a helyszínen megvásárolt könyveit dedikálta.