A hétvégén Kovásznán megrendezett turisztikai szezonnyitó és néptáncfesztivál sokakat vonzott a Városi Művelődési Ház udvarára, ahol a felújított színpadon színes programok szórakoztatták a helybelieket és a városban tartózkodó fürdővendégeket, turistákat egyaránt.
A kétnapos rendezvény szombaton reggel a Városi Művelődési Ház előtti parkban, a Kőrösi Csoma Sándor-szobor környékén hagyományos termékvásárral kezdődött, amelyen a helyi termelők ízletes sajtokat, mézet, kézműves szörpöket, befőtteket, gyógyteafüveket és más finomságokat kínáltak az arra járóknak.
Különös látványt nyújtott a néptáncegyüttesek felvonulása a Tanulók Klubjától a Városi Művelődési Házhoz, amelynek felújított színpadán sor került az immár hagyományos Kovásznai Források Néptáncfesztiválra. A műsor az uzoni Atlantisz Fúvószenekar koncertjével kezdődött, majd egymást követték a különböző magyar és román gyermek- és ifjúsági csoportok néptáncelőadásai. Ezután mazsorettek és modern táncosok, a Boldog Apor Péter Gyermekotthon Sicton együttese és a sepsiszentgyörgyi Day by Day zenekar szórakoztatta a közönséget. Közben a Pokolsár Egyesület tagjai Bereczky Árpád elnökkel az élen méretes bográcsban finom tokányt főztek, amelyből minden színpadon szereplőt megkínáltak a fellépések után.
A művelődési házban tárlatvezető kíséretével Gazdáné Olosz Ella kovásznai textilművész munkáit és a Csoma Nemzetközi Képzőművészeti Tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Emellett a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola diákrajzpályázatának kiállítása is megtekinthető volt. A Turisztikai Információs Iroda standjánál kovásznai borvizeket lehetett kóstolni és helyi turisztikai látványosságokról, jellegzetességekről, szállásokról tájékozódni, a városi könyvtár standjánál a Kovászna, a mofetták és az 1000 borvízforrás városa című kiállításon a fürdővárosról megjelent könyveket, kiadványokat lapozhatták az érdeklődők.
Az X Balloon Transylvania jóvoltából a Lőrincz Zsigmond Sípálya közelében ki lehetett próbálni a hőlégballonozást. Az eseményre sokan voltak kíváncsian, hiszen Kovásznán eddig ilyen légi eszközt testközelből nem láttak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.