Nehéz elképzelni, de világszerte föld alatti bányákban, mezőkön robotolva, utcákon csatangolva, kitaszítva él rengeteg gyerek – indította Szőcs Imre A tűzember című első kötetének bemutató beszélgetését a SepsiBookon Nagy Endre, aki ezzel el is árulta, miről szól a Koinónia Kiadónál megjelent, 13–15 éveseknek ajánlott történetgyűjtemény. A sepsiszentgyörgyiek számára elsősorban könyvtárosként és műfordítóként ismert Szőcs Imrét Molnár Andi, a kolozsvári Planetárium Kulturális Központ és Kávézó munkatársa faggatta.
Ki is A tűzember szerzője? – hangzott fel az első kérdés, mire az író elmondta, nehéz erre válaszolnia, de könyvtárosként dolgozik, azonkívül regényeket fordít, és írni is szokott a Cimbora nevű gyermekirodalmi lapba. A Cimborának köszönhető az is, hogy a kötet megszületett, ugyanis oda írta először ezeket a meséket, történeteket. Korábban csak fordított a lapnak francia és román szerzők műveiből, aztán egy alkalommal, amikor felkérte a főszerkesztő, hogy a következő számba is fordítson, semmi érdekeset nem talált. Azonban volt egy téma, amely foglalkoztatta, és elhatározta, hogy ír róla egy történetet.
Véletlenül ráakadt egy dokumentumfilmre az egyik videómegosztón, mely a madagaszkári smaragdbányászatról szólt, arról, hogy milyen rendkívül nehéz ez a munka, és mégis, többségében gyerekek végzik. Utána más dokumentumfilmeket is keresett a gyermekmunkáról, és egyre torokszorítóbb történetekkel találkozott. Fogalma sem volt arról, hogy gyermekek ilyen körülmények között élnek a 21. században, megdöbbent azon, hogy mindaz, ami a számunkra látható valóság falain túl történik, nem jut el az emberek többségének tudatáig. Szőcs Imre szerint azonban vannak olyan dokumentumfilmesek és újságírók, akik lebontogatják a falakat, akiknek hálával tartozik a könyvéért is. Ő valóságbányászoknak nevezi ezeket az embereket.
Több fontos téma is szóba került a könyvvel kapcsolatosan: a megélhetési bűnözés, a diszkrimináció, a szereplők rossz életkörülményei, majd a könyv szerkesztésében közreműködő alkotótársak, Rudolf Ráhel rajzai, valamint a címadás és a névválasztás is, mely semmilyen helyhez, földrészhez, nemzeti identitáshoz nem köti a könyvben szereplő gyerekeket. Minden mesének egy szereplője van, és minden mese vége egy álom, de ezek csak „a minimális jólét álmai”. Molnár Andi szerint az érzékenyítés a könyv elsődleges célja, mert csak addig lehetünk boldogok a saját valóságunkban, amíg nem tekintünk ki a falakon túlra.
A könyvbemutatón zömében kamaszok ültek, akik még a beszélgetés elején papírt és golyóstollat kaptak, hogy leírják szüleik foglalkozását és megfogalmazzák álmaikat, vágyaikat, mely gondolatokat tanulságos volt párhuzamba állítani a könyvben bemutatott gyermekek élethelyzeteivel és álmaival. Valójában a fiataloknak szólt, az ő szintjükön zajlott az egész beszélgetés, és láthatóan sikerült is felkelteni az érdeklődésüket, érzékenyebbé tenni őket a kötetben bemutatott világ iránt, mely a mi közvetlen közelünkben is valóságos.
