Voltak persze kisebb és nagyobb gyermekek is, és körben a szülők, nagyszülők is ott ültek, mindannyian elmerülve az óvoda első napján bizony megszeppent Babaróka történetében. A szereplők az írónő hátizsákjából kerültek elő, de a hallgatóság is segített néhány varázsigével – kérem szépen, csiribú-csiribá, köszönöm, abrakadabra, hókuszpókusz stb. – továbbvinni a mesét. Kellett is, mert Kiss Judit Ágnest a 7–12 évesek várták a Porondon, hogy Zsálya hercegnőről és társairól, a zsörtölődő Fényilonca tündérről, az unikornisról, a megmentésre váró hercegről beszélgessenek vele.

Előbb inkább Szilá­gyi-Nagy Imola könyvtáros kérdezett, de aztán a gyermekek is nekibátorodtak, az írónő pedig elmondta, hogy a kislányának is virágneve van, de nagyon vigyáz arra, hogy könyvbe ne kerüljön be; eleinte neki kezdett mesélni, aztán egyre több történet kívánkozott papírra. A zsálya egy nagyon sokoldalú gyógynövény, ezért választotta egyik hősének. Zsálya hercegnő előbb csak segíteni akar, aztán különféle kalandokba keveredik; egy másik, álom- vagy mesevilágban utazik, olykor valakivel együtt, máskor egyedül; ilyen utakra mindenkinek szüksége van, hogy megtalálja a maga gyógyírját. Ez nem könnyű, de sokszor azért vagyunk bátrak, mert nem gondolunk bele, hogy hányféle veszély leselkedik ránk, csak van valami célunk, amit el akarunk érni – magyarázta az írónő, aki most épp nagyobbaknak szóló könyvön dolgozik, erről azonban csak annyit árult el, hogy jó vége lesz.