Mosolygós, reménykedő, kíváncsi, merengő, türelmetlen, vidám, vattacukorfelhő mögé bújt, fagyitól és színes nyalókától maszatos, mesehőssé, tündérré varázsolt gyermekarcok, babakocsiban pihenők, anya-apa óvó karjaiban megnyugvók, naphosszat fáradhatatlan nyüzsgésben lévők, barátokkal, osztálytársakkal együtt bolyongók – egy egész napra övék volt Sepsiszentgyörgy főtere na meg az Erzsébet park.
Megtöltötték a városközpont minden szegletét vidámsággal, harsány nevetéssel, a szabadság hamisítatlan érzésével, a rendíthetetlen meggyőződéssel, hogy ez az egy nap csakis az övék, róluk szól. Ilyennek tűnt, így festett június elsején Sepsiszentgyörgy lufikkal díszített, édes kürtőskalács-illatba burkolt központja, ahol egy édesanya találóan jegyezte meg: úgy érezte magát, mint egy kisebb városnapi forgatagban.
Hiszen bármerre is indultunk, mindenhol akadt valami érdekesség: lovaglás, hiánypótló kézműves-foglalkozás, színes vásár, gyermekkoncert és remek táncosok, ügyességi játékok, az állatmenhely kiskutyái, műfalmászás és tiroli pálya, egy ötletes úriember, aki puszta kézzel és egyszerű eszközökkel hatalmas szappanbuborékokat eregetve varázsolta maga köré a csodálkozó, visongó gyermeksereget. És ezúttal is megbizonyosodhattunk, hogy az életmentők, a készenléti egységek a gyermeknapi programkavalkád legkedveltebb szereplői: felszereléseiket, eszközeiket, egyenruhájukat most is sokan kipróbálták és magukra öltötték. Naphosszat szólt a csendőr- és rendőrautók szirénája, a volán mögé ülők mindenféle különleges hangjelzést kipróbáltak a szintén a főtéren állomásozó mentőautóban, s hozzájuk hasonlóan a tűzoltók is derekasan állták a sarat, mentőcsónakba, sokféle tűzoltókocsiba, terepmotorra ültették a gyermekeket. A legkitartóbbakat még a felhők közelébe is felemelték a már-már pihenés nélkül dolgozó, magasból mentő Magirus jármű kosarával. Az egyedi lehetőséggel még a felnőttek is éltek, időnként ámulva nézték a járókelők, amint a létrás autó kosara meredeken a város fölé emelkedett egy-egy bátrabb érdeklődővel fedélzetén. Minden bizonnyal maradandó élményeik közt tartják majd számon...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.