Önmagában ez rendben is lenne, elvégre a polgárok voksaiért ácsingózók a Kánaánt vagy éppen a csillagos eget is behozzák a retorikájukba. Ám a nagy dübörgés közepette nekünk, kiket június 9-én az urnák elé várnak, ugyanakkor nem árt óvatosnak, körültekintőnek lenni. Rövid időre akár az ígéretekből épített paraván mögé is betekinteni, illetve kissé hátralépve, a nagyobb, szélesebb képet is megvizsgálni, és ebből a szemszögből is értelmezni a hangzatos üzeneteket.

Közhelyesen hangzik, de a nap június 10-én is felkel, és a sokszor parlaginak, unalmasnak, fárasztónak és rutinszerűnek tűnő közügyeket tovább kell vinni. És tetszik vagy sem, mind az önkormányzatiságnak, mind az ország irányításának, és nem utolsósorban az Európai Unió intézményei működésének megvannak a szabályai, keretei, még akkor is, ha ezek sok esetben nem is egyértelműek vagy nem mindig sikerült betartani azokat. Természetesen, mindhárom téren érvényes, hogy mindig lehet jobban, hatékonyabban, észszerűbben, viszont legalább ennyire nagy kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan is érhető el. És itt jönnek a képbe azok a kampányüzenetek, melyeknek megfogalmazói szorgosan bírálnak, pocskondiáznak, hiteltelenítenek mindenkit, aki nem velük van, és közben a szánkba repülő sült galambot is ígérik. A gond csupán az, leghangzatosabb üzeneteikben sem árulják el, hogy pontosan miként is viszik véghez majd a nagy változásokat, ha hatalomra vagy legalábbis döntésközelbe kerülnek. Talán mondani sem kell, a román szélsőségesek szinte tökélyre juttatták ezt, ugyanakkor nincsenek egyedül, mások is szívesen pufogtatnak olyan ígéreteket, melyekről elég könnyen kideríthető, hogy színes lufiként pukkannak majd szét akkor, amikor a gyakorlat próbáját ki kellene állniuk.

Tévedés ne essék, június 9-én, majd az év második felében esedékes két választáson is igenis, az urnákhoz kell járulni, hiszen nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak egyáltalán nem mindegy, hogy az elkövetkező években egyrészt milyen országban élünk majd, másrészt, lesz-e beleszólásunk az európai politikába. Az is egyértelmű, hogy a voks egyéni, meggyőződésbeli, lelkiismereti kérdés, ám nem árt, ha mielőtt a pecsétet valamely alakulatra ütjük, rövid számvetést is végzünk: mit és hogyan ígérnek, kiknek is címezik üzeneteiket, és nem utolsósorban, van-e közük a valósághoz, vagy csak üres szólamok? Mert bár rokonszenves lehet az elit- vagy rendszerellenes retorika, az elszámoltatást, gyökeres változást ígérő lózung, de nagyon könnyen arra ébredhetünk, hogy mindez csak tartalom nélküli forma, és rend helyett káosz következik.

Választási plakátok rendhagyó környezetben Sepsiszentgyörgy központjában. Fotó: Albert Levente