A háromszéki székvárosban, Sepsiszentgyörgyön vasárnap összesereglett sokaság ezen a históriailag is megszentelt helyen, hisz itt, a kommunizmus ártó szándékaitól megmentett és éppen most újjáépülő park fölött, a régi megyeházában hangzott el, hogy lészen ágyú, itt, ahol a Honvédemlékmű obeliszkje mellől előbb katonai bajonétokkal lefeszegetett és darabokra tört oroszlánok újra elfoglalták helyüket, itt, ahol Vitéz Mihály egykori Gábor Áron téri szoborcsoportja mellett Makó vitéz szoboralakjának jelenléte emlékeztet arra, hogy a kilátásba helyezett székely szabadságért még az ördöggel is szövetkezünk, de aki adott szavát nem tartja be, az, képletesen szólva, halálnak halálával hal, szóval, tegnap itt, az Erzsébet parkban s ennek prefektúra előtti, vasrácsokkal elkertelt peremén azért tüntettek példaadó fegyelmezettséggel és önmérséklettel a történelmi magyar egyházak papjainak-lelkészeinek mondatait hallgatva, himnuszainkat énekelve az összesereglett ezrek, hogy a bukaresti politikai hatalom és ennek helytartó várományosai nemzeti indulataikat, a népképviseletből másokat kizáró gerjedelmüket mérsékelve vegyék tudomásul, hogy mi ezen a földrajzi, históriai, kulturális, sok-sok áldozattal és vérrel épített és megőrzött tájon itthon vagyunk, és nem vagyunk sem alkalmasak, sem hajlandóak, hogy leigázott gyarmati népségként, szolgaként, másodrendű állampolgárként másoknak gazsuláljunk. A helyhatósági hatalom birtoklásából és gyakorlásából arányosan annyit kérünk és követelünk, amennyire a jelenlegi számarányunk, a demokrácia és az alapvető emberi együttélési szabályok, az európai normák feljogosítanak.

Népességünk számához mérvést a hivatalokban arányos közszolgálati képviseletet, igenis, etnikai, területi alapú autonómiát, Székelyföld históriai, nyelvi, kulturális egységének állami garanciáit és önkormányzati hagyományainak respektálását igényeljük.

Mi, erdélyi magyarok nemcsak kinyilvánítottuk, hanem gyakoroltuk is a román állam irányába lojalitásunkat, s ez így lesz mindaddig, amíg emberi jogainkat és nemzeti létünket mások nem veszélyeztetik.

Román barátainknak rá kellene jönniük arra, hogy az önkormányzatisághoz való alapvető jogunk biztosítása, autonómiás igényünk kielégítése egy csapásra az európai, a civilizált világ élvonalába emelné ezt a jobb sorsra érdemes országot, s a több európai állam népességével egyenlő vagy ennél nagyobb létszámú romániai magyarság az európai egyenlőség, méltányosság és az alkalmazott demokrácia magasságába segítené Romániát.

Ennek jegyében énekeltük, hogy ,,Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"