Jóllehet Albert Álmos volt sepsiszentgyörgyi polgármester 2007. decemberi rendelete értelmében az Iskolás Sport Klub használatába adta az új sportcsarnokot, újabban az a furcsa állapot alakult ki, hogy a hat szakosztály által több mint hatszáz gyerek számára sporttevékenységet biztosító sportiskola kevesebb edzési lehetőséghez jut, mint a Vass Ildikó vezette kosáriskola — hívta fel a figyelmet Csinta Samu, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke.
Hangsúlyozta: semmi kifogása a Vass Ildikó vezette iskola ellen, hiszen a gyermekek számára rendkívül fontos, hogy az ő tudásával, tapasztalatával és ismertségével rendelkező élsportolótól tanuljanak, aki igazi példakép lehet számukra, ám a sportcsarnok használatának elosztása közösségi szempontból etikátlan helyzetet teremt. Szerinte ugyanis a sportiskola azoknak a gyerekeknek is sporttevékenységet biztosít, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező családokból származnak, míg a Vass Ildikó-féle iskolában fizetniük kell a tanulóknak. A helyzet azért is visszás, mert a kosaras által vezetett iskola nem fizet a csarnok használatáért, ennek ellenére a legjobb időpontokban tarthatják az edzéseket — vélte Csinta, hozzátéve: a városban még körülbelül tíz magánsportiskola létezik, de egyik sem részesül azokban a kedvezményekben, mint a Vass Ildikóé. A politikus elmondta, a helyzetről értesítették az MPP városi képviselőit, és felszólítják a polgármesteri hivatalt, mielőbb oldja meg a problémát oly módon, hogy a közösség érdekeit tartsa szem előtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.