Nem akarom keresni a székely szótárban, mert értem, hogy mit jelent ez a kifejezés, s ez a fontos. Ha jó volt hetvenkedéseim után, akkor miért ne legyen még egy keveset kedvemre való ragadványnevem: „a falusi!”?
Még egy falást tovább is jólesne ma egy-egy ismerős Sepsimagyaróson, holnap Erősdön s holnapután Hidvégen is! Bizonytalankodom: így lenne jó még egy keveset felkelni minden reggel, hogy a mertek sürgessenek, kelljen öltözni-indulni, formában maradni, írni lelkemből!
Rég volt, amikor még javában dolgozott az illyefalvi szénbánya, tizenévesen bejárhattam, éreztem azt, ami a legjobban érdekelt, kerestem a kövült világ maradványait. Milyen jó volt, amikor megértették feletteseim is: „az élesdi Muszkapatakon gyakorolhatsz a feketeszénbányában!” – szólt az egyetemi engedély, szólt a kedves parancs! S várni kellett, amíg elhangzott a végleges: Köpecen is nyitva áll a kapu! Föld alatti csodavilágba kerültem, jártam a szénbányák mélyét, köszönésem lett nekem is a Jó szerencsét! Le is kellett írni – jött a belső parancs: s megszületett százötven esztendő bányatörténete s őslénybúvár-kiskönyvem!
Hogyan tovább, mert fejére állt a szénipar?! – kérdezték 1990 küszöbén. Gyere hozzánk, Zoli bácsi, szólt a hívó szó: gyere hozzánk, lapot alapítunk – Háromszék lesz a neve –, s amíg magyar ember olvasni akar ebben a megyében, próbáljunk ezzel a csodálatos munkával jobbítani az emberek érzésein, s ebből megélni. Legyél velünk, hívott Tibor, hívott Tamás, s leendő kollégáim arcáról mindent leolvastam, tárt karokkal fogadtak a szerkiben.
S az eddig eltelt bő fél évszázad munka jó volt, megtartó volt. A bányáról olykor még álmodom, máskor az Almási-barlangban botorkálok baróti, szentgyörgyi gyermekekkel. De rég volt, amikor 34 éve ölembe vettem a Falut, ott tartom még most is, szorítom a négy háromszéki széket! Szorítom Bodost, Bodokot, Bodzavámot, s szokotálódok: mi lesz, ha nem szól többet a csergőóra, mi lesz, ha nem kérdezi meg a kisborosnyói ember, hogy: „maga esment itt van-e már, Zoli bácsi, hát itt azóta semmi se történt!” Nem baj, bátyám: csinálunk hírt mi ketten! S csináltunk Köpecen is, Kálnokon és Uzonban! Mi lesz, ha nem kínál meg terefere-konyhai székével minden háziasszony? Majd mesélek én régi dolgokról dédunokáimnak, Bencének, Rudikának és Zsolnának?
De most még maradnék egy faláskát, olyan jólesik nekem szokotálódni! Az is kihívás!
