Tőkés Lászlónak
E fenyőt fejszék hajszolták a hegyre;
szuszogva kaptatott föl, föl a dombra,
míg harsogtak mögötte balták éveken át.
Csúcsra ért csaknem; a fehérség,
mit ágain látsz, nem hóprém –:
tajték az, tarajló hab!
1989. december 22.
Esti lázak
És eljönnek érted az estéli lázak,
bőrödön jégcsap-tűk zenélnek,
Chagall muzsikja az erkélyen
muzsikálgat,
mindnek, mi lábnyoma marad
az estben: ének, csak ének.
Ének a hómezők felett,
hol farkascsorda vágtat,
s nyúlnyomnak, őznyomnak
hamva sincs sehol,
bekerítik a magányos
vadkörtefákat,
s szőrcsomójuk a kérgeken
továbbdalol;
farkas-szőr-húr a vadfák kérgén,
erdőkaréjokig a szélben tovazeng,
remegve béget, hallván, a bárány,
a könyvbölcsőben, itt bent.
S már hangok, színek pünkösdi rózsák
foltjai künt a havon,
ti hószaharában fuldokló
bazsarózsáim, hallgatagon
se féljetek, lám, a csorda,
a vad, már messzire jár,
vizeletét issza szemem sarkából
a szomjú halál.
Eljönnek érted az estéli lázak,
vérrózsák áznak a havon.
Chagall-zengette karácsonyi zenékkel
ívódsz a fénybe fiatalon.
1989. december 22.
