S lám, a 21. század szédületes sebességében is van még, aki könyvet és újságot a maga fizikai valóságában vesz kézbe, mi több: a sajátos nyomda- és papírillat nélkül nem esik jól a reggeli kávé. A tegnapi nap híre nélkül nem indul jól a mai nap.

Amíg ez az igény van, addig minden bizonnyal az igényre születő válasz, vagyis – esetünkben – a nyomtatott napi sajtó is túléli a megpróbáltatásokat. Ha kissé átalakulva is, ha kiegészítő funkciókkal, vagy éppen szűkülő lehetőségekkel küszködve, de megmarad.

Mert van egy alapvető emberi tulajdonság, amit még a fogyasztói (értsd: mennyiségi) logikán alapuló, mindent és mindenkit elárasztó azonnaliság – hogy stílusosak legyünk: instantlét – sem tud elsöpörni: a hűség. Hűség a helyhez, ahol élünk, hűség a családhoz, amely maga az élet, és hűség a közösséghez, amely tágabb értelmet ad minden tevékenységünknek. Amely egyben az egymásrautaltság próbaköve, legfenségesebb és legnehezebb gyakorlata, amiben egy időre szembeszállhatunk az elkerülhetetlen mulandósággal.

Mindez a Háromszék, közös lapunk tízezredik száma kapcsán fogalmazódik meg. Amely csupán egy állomás, a több mint három évtizedes – de ha méltán vállalható lapelődünket, a Megyei Tükört is ide számoljuk: fél évszázados – történetben. Mi, lapkészítők mégis úgy éljük meg, mint ennek a hűségnek az egyik, számunkra talán legfontosabb megnyilvánulása. És a nyomtatott lap továbbélésének lehetősége egy olyan korban, amikor már a tegnapi nap történései is ósdiként hatnak. A hűség, amellyel nemcsak szellemileg, hanem a lap kiadásához, terjesztéséhez, a szerkesztőség és a terjesztőhálózat fenntartásához is elsődlegesen Ön, a nagybetűs olvasó járul hozzá.

És mai, korántsem megnyugtató, ám mégis működőképes helyzetünket tekintve – bár hullámzóan – ez a hűség él, annak bizonyságául, hogy az eligazodáshoz mégiscsak kellenek fogódzók még az olyan ingoványos területen is, mint a közélet, kell az eligazító szó, a mértéket és értéket tápláló szemlélet, a hiteles információ az élet minden területén.

Nagy megtiszteltetés, s egyben tévedés is, hogy sokszor és sokan – a szó legnemesebb értelmében – közszolgálati médiának tekintenek. A kereskedelmi, na meg a közösségi média által teremtett hírzavarban ez valójában elismerő megközelítés – ám a lap fenntartása, finanszírozása szempontjából aligha helytálló a vélekedés. Hiszen nem csupán tartalmi vonatkozásban, hanem gazdasági értelemben is, a szerkesztőség tulajdonában lévő lap lévén, nekünk magunknak kell előteremtenünk a működéshez, a kiadáshoz, a terjesztéshez szükséges anyagiakat. Ráadásul bot-, illetve helyzet csinálta vállalkozókként, korántsem profitorientált szemlélettel.

Ebben az összefüggésben még inkább felértékelődik olvasóink hűsége, a szó szoros értelmében megtartóerővé válik. Így a tízezredik lapszámunkban csak azt kívánhatjuk, hogy maradjon, sőt, gyarapodjon a hűséges olvasók tábora, a felnövekvő nemzedékek pedig a habzsoló pörgésbe belefáradva „fedezzék fel” szüleik, nagyszüleik médiavilágát. S az Ome­gát parafrazálva, szintén az előttük járó nemzedékkel együtt énekeljék: Tízezer újság kéne még, / tízezer papír Háromszék, / százezer nyomtatott oldal, / sok hűséges olvasóval.