Félmillió igen

2024. június 5., szerda, Máról holnapra
Mózes László

Ötszázezer szavazatra lenne szükség ahhoz, hogy az erdélyi magyarság képviselőinek hangja megmaradjon az Európai Parlamentben. A június 9-i önkormányzati és EP-választásokon ugyanis magas részvételi arányt jeleznek, s ahhoz, hogy a magyar összefogás jelöltjei is bekerülhessenek a változtatásra szoruló európai intézménybe, a magyar jelöltekre leadott voksok arányának el kell érnie az 5 százalékos küszöbértéket.

E kihívás tekintélyes, a tét ugyanis az, hogy tudunk-e elegendő erőt felmutatni. Lesz-e hangunk az Európai Parlamentben, lesz-e erőnk? Felülkerekedve sérelmeken, kifogásokon most bebizonyíthatjuk: van és lesz hangunk, van és lesz erőnk. Érdemes hát e feladatra figyelni, érdemes élni e lehetőséggel. Nem könnyű, hiszen nehéz helyzetben, számos kudarcba belefásultan kellene újra összefognunk. E szükségszerűség felismerése már önmagában félsiker, persze a teljességhez több kell. Szavazatok kellenek.

Politikai fejleményekre pillantva látható, hogy a magyar mozgósítás az egész Kárpát-medencében erőteljes. Ez a nemzeti összetartozás eszméjét is erősíti, melyet joggal emlegetünk június 4-én, Trianon gyászos emléknapján. E nap a nemzeti összetartozás napja is, mely – miként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta – lehetőség, hogy a békediktátum évfordulóján ne csak a történelmi traumákra, hanem sikereinkre is emlékezzünk. Kézdivásárhelyen Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter arról beszélt, hogy Trianonra értékteremtéssel kell válaszolni. Nagyszalontán Orbán Viktor miniszterelnök bátorít voksolásra, a háborús veszély okán arra, hogy „mi, magyarok szavazzunk a békepárti erőkre”. E mozzanatokhoz kapcsolódva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rögzítette: Torockó az erdélyi, a Kárpát-medencei magyarság egyik erős metaforája, élő példa arra, hogyan lehet megőrizni és továbbadni mindazt, ami bennünket magyarrá tesz.

Szólamok, szavak – állíthatják némelyek. Ám most érdemes minderre felülkerekedettebben tekinteni: nem, nem csupán szólamok, nem csupán szavak. Mindezek most kiindulási pontok. Torockó például a maga magyar közösségével nem más, mint egy élő magyar sziget, Torockó egyszerre jelenti a megmaradást és az építkezést. Mert nem elég megmaradni, építkezni is kell, de úgy, hogy közben folyamatosan hárítani kell a veszélyforrásokat: Kolozsvár belvárosában a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) polgármesterjelöltje megszüntetné az önálló magyar iskolákat, miközben a párt szélsőségesei újra Úzvölgyébe készülődnek randalírozni. Erősödik a magyarellenesség, nem véletlenül jegyzi meg Kelemen Hunor, hogy kisebbségi jogok érvényesítése terén Romániában csak a veszélyérzet szűnt meg, a veszély nem.

Hát ehhez az építkezéshez és a veszélyhelyzet hárításához kell az ötszázezer szavazat. Félmillió igen az erdélyi, a székelyföldi magyar ügyre. Történelmi pillanat lehet, mely megsokszorozhatja a magyar közösség önbizalmát.

 

Úzvölgyi temetőfoglalás 2019 júniusában. Fotó: MTI / Veres Nándor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-06-05: Közélet - :

Villámcsődülettel és ajándékokkal ünnepeltük tízezredik lapszámunkat

Mindenki Háromszéket olvasott tegnap délben Sepsiszentgyörgy belvárosában – lapunk tízezredik számát villámcsődülettel és ajándékokkal ünnepeltük.
2024-06-05: Közélet - :

Derzsi-Ráduly Kázmér választási programja 2. (2024-2028)

VÁROSKÉP:
- A legsürgősebb útjavítási munkálatokat a legrövidebb időn belül elvégezzük.
- A Kossuth Lajos utca mindkét oldalán sürgősen megjavítjuk, majd folyamatosan karbantartjuk a járdákat.