Valóban el kell mennünk, és félre kell tennünk minden vélt vagy valós sérelmet, amit az utóbbi időkben elszenvedtünk vagy aminek részesei voltunk. Sőt: a tömegkommunikáció, a média, az okostelefonos platformok olyan nyilatkozatok áradatával vannak tele, amelyekben emberi mivoltunkba gázolnak bele, évezredes ittlétünket kérdőjelezik meg, múltunk értékeinek felfedése nélkül igyekszenek megfesteni és „átrajzolni” egy történelmi régió identitását. Mintha minden, ami minket körülvesz, tegnap-tegnapelőtt született volna…

Olyan hangok terjednek, hogy magyar fiatalok tömegesen akarnak az „aranyos” pártra szavazni, mert az megígérte, hogy megmutatja az emberi boldogság felé vezető „csodálatos” utat. Melyik utat? Hát nem hiszem el, hogy egyetlen magyar fiatal is ilyen naivnak szülessen, hogy ne nemzetiségi alapon létrejött szervezetben, hanem egy merőben szélsőséges pártban lássa a saját és gyermekei boldogságát, a maga jövőjét. Egyébként nem hallottam arról, hogy ez a párt programjában felvállalná a hazai magyar oktatás fejlesztését, az identitás-megőrzést, épített örökségünk rehabilitációját, amivel minden fejlett európai ‒ és nemcsak európai ‒ államban foglalkoznak. (Zárójelben mondom: ahol nem igényelték vissza az épített örökséget, ott a helyi önkormányzatok kell kézbe vegyék ezek sorsát, hogy egyetlen udvarház, kastély vagy vár se vesszen kárba, hanem kerüljön feljavításra és megőrzésre.)

Tudatában kell lennünk annak, hogy aki június 9-én és a következő, 2024-es választási alkalmakkor nem megy el szavazni, az kétszeresen veszít, azaz: a „másik” szavaz helyette is. Érthető, ugye? Elmarad az én szavazatom, de a másik ott lesz, ő leadja, és így lesz: 0-2 az eredmény. Tudom, hogy sok helyütt talpraesett, biztos befutók indulnak a helyhatósági választáson, akiknek nincs is kihívójuk, egyedül méretkeznek meg. Ők a biztos nyertesek! De, ha oda sem megyek – kényelemből, elfoglaltság miatt stb. ‒, akkor elmarad az én szavazatom/választási lehetőségem az európai parlamenti vonalon is. Pedig ez is épp olyan fontos, hogy ne csak falusi, községi, városi szinten legyen megfelelő, rátermett vezetés, hanem brüsszeli szinten is  ‒ utóbbi, sajnos, egyre kevesebbet gondol és tesz a nemzetiségek fennmaradása érdekében. Ha Európa porondjáról eltűnnek a nemzetiségek, és lesz egy gyökértelen fa, amiről azt sem tudni, hogy milyen fa, akkor kár Mohácsért, Nándorfehérvárért, Piskiért, Fehéregyházáért – és még sorolhatnám a sok-sok áldozattal, nemzetiségünkből vétetett veszteséget.

Nemrég történt: a napokban galád módra lefestették Medgyes és több más ‒ zömében székelyföldi település ‒ magyar nevét a településtáblákon. Stílusosan fogalmazva: lekopott a barátság festéke. Újra kéne „mázolni” – ezt pedig csakis úgy lehet, ha mindenki elmegy szavazni.

Ha nem akarsz elmenni, gondolj a családodra, gyerekeidre, utódaidra, embertársaidra, s azokra, akik holnap is Petőfi nyelvén szeretnék mondani: Édesanyám! Még nem késő!

Székely Ferenc