Gabriela Adameșteanu prózája negyven éve meghatározza az érzelmek és a történelem valóságáról folytatott diskurzust – így indította Adrian Lăcătuș irodalomkritikus a neves, sok rangos díjjal kitüntetett írónővel, a SepsiBook kortárs irodalmi fesztivál egyik díszmeghívottjával való beszélgetést, amelynek során a folyton múlttá váló időről és a megélt események különféle lecsapódásairól esett a legtöbb szó.
Az elveszett délelőtt (Dimineața pierdută) 1984-ben jelent meg, és nem csupán a román irodalom egyik remekműve: számtalan fordítás készült belőle, sőt, egy színielőadás is, amelyet vitathatatlan érdemei ellenére épp az 1989-ben elnyert szabadság sodort el, akkor ugyanis Ion Caramitru Hamletje került műsorra, egyúttal azt is jelezve, hogy egy férfiak által uralt szakmában mennyire tudott két női alkotó (az író és a rendező) érvényesülni. A kilencvenes években Gabriela Adameșteanu abba is hagyta az írást, és belevetette magát a közéletbe: romantikus időszak volt ez, amikor az értelmiségiek azt hitték, hogy meg tudják változtatni a politikát; 13 év után tért vissza az irodalomhoz. Azt, hogy Az elveszett délelőtt 1984-ben megjelenhetett, szerencsének érzi: még elkapta a Ceaușescu-korszak enyhébb éveinek végét, de nem minden könyvvel történt így, és aztán nagyon el is durvult a diktatúra.
Regényei amúgy sokszor folytatódnak a következőben, mert nem tud könnyen megválni a szívéhez nőtt szereplőktől, akik jelleme néha számára is váratlan irányba fejlődik; a regény vége „olyan, mint a nyaktiló”, de az élet megy tovább, és ha valakiben még mozog valami, akkor a története több köteten is átnyúlik. A feszültséget az adja, hogy a történelmet, ugyanazokat az eseményeket még a barátok is különbözőképpen élik meg; a testvérek is különböznek, minél többen vannak, annál inkább. Ezek a különbségek számítanak, és hozzájuk adódnak a társadalmi, szellemi, nemi és egyre nyomasztóbb anyagi választóvonalak is. Az emiatt kialakuló konfliktusokat azonban nem lehet sémákra szűkíteni, hiszen az élet sokkal színesebb és gazdagabb. Ő maga igen keveset költ hozzá: többnyire a valóságból építkezik, olvasói néha rá is ismernek egy jelenetre, párbeszédre vagy személyre. Ami az időt illeti, ez valahogy magától válik történelmivé a regényeiben: diákkorában főleg XIX. századi műveket olvasott (a XX. század csak később érte utol), fiatalon az időseket faggatta az átéltekről, de már saját maga is több évtizedre tekint vissza; mikor elkezdett egy regényt, még két osztályon lehetett utazni a villamoson, de mire befejezte, már csak egy osztály maradt.
Az írónő saját családjáról is mesélt, külföldre szakadt régész nagybátyjáról, ami az itthon maradók számára valóságos malomkő volt a kommunizmus idején, de édesapja ezt büszkén hordozta. Akkoriban még sokan álmodtak a kivándorlásról, ami ma valósággá vált, minden nép mozog, egyesek kaotikusabban, mások határozottabban. Ezt a jelenséget is feldolgozta a maga módján: ahogy a régi tulajdonosok eltűnnek vagy elmennek, a helyükön pedig megjelennek a győztes újgazdagok. Ez már az egészen közeli valóság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
