Az Erdélyi Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye. Az évente szervezett vándorrendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum, amelynek korábban sem volt verseny jellege, mégis a szakmai bizottság minősítette a bemutatott előadásokat, az alkotók munkáját, a táncosok (akár név szerint is), valamint a zenészek teljesítményét, ezáltal egyfajta rangsort állított fel. Az ilyen típusú értékelés elmaradt, de az előadások alapos átbeszélése nem. A meghívott szakemberek sok olyan részletre felhívták a figyelmet, amelyek a továbbiakban segíthetik az együtteseket munkájukban.

Erről a segítő szándékú érté­kelésről Farkas Tamás Örökös Aranysarkantyús Táncos, néptáncpedagógus, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem táncművész szakának oktatója, folklórgyűjtő azt mondta: a Magyarországon korábban kialakult (jó ideig Erdélyben is meghonosodott – szerk. megj.) negatív értékelési típussal ellentétben az ő nemzedéke tudatosan egy pedagógiai célzatú kommunikációt gyakorol, amelynek lényege az erények kiemelése, nem a kritika megfogalmazása, hanem a tiszteletteljes javaslattétel.
 

Néptánc és kortárs színház

A nyitóesten a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes mutatkozott be a Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté által rendezett-koreografált Hazától hazáig című folklórműsorral, amely egyfajta táncos barangolás Somogytól az Al-Duna mentén keresztül a hortobágyi pusztaságon, a felvidéki palócok földjén, Gömörben, a székely felmenőkkel rendelkező viskiek (Kárpátalja) vidékén, végül visszakanyarodva az Alföldre.

A találkozó másnapján Kutszegi Csaba balettművész, tánc-, színház- és irodalomkritikus boncolgatta, hogyan jelenik meg a néptánc színházi körülmények között, miközben már nem élő hagyományként van jelen az életünkben. Ehhez kapcsolódó kérdésünkre elmondta: egyfajta átmeneti időszakban vagyunk, amikor a néptánc már nem szerves része a falusi ember életének, de még sokan emlékeznek erre, és fontos, hogy olyan előadások szülessenek, amelyeken ezeket az emlékeket újra lehet élni, de létjogosultsága van a táncszínháznak is, el kell fogadni, ha valaki keresi az újat, és azt is, ha őrzi a régit vagy csak az elemeit használja fel más műfajban.

A találkozón többször esett szó a néptánc és a kortárs színház viszonyáról, és azt is többen megfogalmazták, a néptánc egyik út a színház felé. Vajon a néptáncnak kortárs szemléletet kell adni ahhoz, hogy eljusson a mai kor emberéhez? – kérdeztük Kovács Levente marosvásárhelyi rendezőtől, aki évek óta figyelemmel követi a hivatásos néptáncegyüttesek munkáját, idén is tagja volt a találkozó szakmai bizottságának. A színészpedagógus, egyetemi tanár, szakíró, a hazai színészképzés doyenje szerint ez minden művészetnél megtörténik, ezt ellenben sokan nem fogadják el. Lehet őrizni a hagyományt tisztán, és lehet újat alkotni, a lényeg, fogadjuk el, hogy a kortárs egyfajta fejlesztés, tovább­gondolása a réginek. Nem áll szemben egyik a másikkal, hanem továbbviszi azt, amit a másik létrehozott hosszú évtizedeken, évszázadokon át.

Udvarhely Néptáncműhely

Ritka magyar

Egyszerűség, egység, mértéktartás, méltóság – ezekkel a szavakkal jellemezte Horváth Zsófia Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, néptáncpedagógus az Udvarhely Néptáncműhely Tőkés Csaba Zsolt rendezte-koreografálta, Kallós Zoltán emlékére összeállított Ritka magyar című előadását. Érthető szimbólumok, egyfajta mezőségi tánc­antológia, anélkül, hogy bele akarnák sűríteni Kallós Zoltán teljes mezőségi gyűjtését. Szellemiségét annál inkább idézik, ami arra utal, hogy éljük életünket a minőség méltóságával – hangsúlyozta Kovács Levente.

Az orgonazenével induló és végződő zenei keretet, a tánckar közös éneklését emelte ki Szalay Zoltán a Nagyvárad Táncegyüttes Népek tengere előadásból. A brassói Transilvania Egyetem zenetanára, zeneszerző, népzenekutató szerint az utóbbi években az együtteseknél sokat fejlődött a színpadi éneklés, a zenekarok kitűnőek. Míg a Sánta Gergő és Sánta-Biró Anna által rendezett-koreografált Népek tengere Horváth Zsófia szerint túl nagy feladat volt a Nagyvárad Táncegyüttesnek, ellenben a tánckar alázattal valósította meg az alkotók elképzeléseit, Farkas Tamás lendületesnek, autentikusnak nevezte az előadást, amelyben kalotaszegi, bukovinai, szlovák, somogyi, sárpataki táncokat láttunk.

A sokféleség jellemzi a Hargi­ta Nemzeti Székely Népi Együttes gyermekeknek és felnőtteknek szóló, Katica, az örökké síró királykisasszony című mesejátékát is, itt ellenben ez a sokféleség néha nem szerencsés – vélik a szakemberek. A Kossuth-díjas Diószegi László forgatókönyve alapján és rendezésében, koreografálásában készült előadásban nincs könnyű dolga a társulatnak, mivel színészi teljesítményt is kell nyújtaniuk, ezt láthatóan legtöbben sikeresen oldják meg.

Nagyvárad Táncegyüttes

Kalotaszegtől Nyárádszeredáig

A Maros Művészegyüttes Márványföldből gyöngyvirágok – Kalotaszeg öröksége című műsoráról szóló kiértékelésen leginkább a tánckar magas szintű technikai tudását emelték ki a szakemberek. A társulat megfogalmazásában céljuk a magyar, román és cigány táncok hiteles előadása, csakhogy ez a hitelesség sok esetben a hagyományőrzők táncának pontos lemásolása révén történik, ami modorossághoz vezet – állapította meg Farkas Tamás, aki arra kérte a táncosokat, formálják a saját testükre az adott táncot. A Sánta Gergő rendező-koreográfus és alkotótársa, Sánta-Biró Anna által jegyzett előadás nagy sikert aratott a találkozón, a Moldován-Horváth István vezette zenekart, megérdemelten, külön is ünnepelte a közönség.

Hogyan válik egy vígeposzból táncdramaturgia? – ezt elemezte a szakmai bizottság a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház által bemutatott, A helység kalapácsa című néptánckomédia vonatkozásában. A válasz: éppen olyan furán, az alkotói elvárásokat kicsúfolóan, ahogy Petőfi Sándor parodizálja az eposzt mint műfajt azonos című művében. A Györfi Csaba rendezésében, koreográfiájával színre vitt produkcióban nagyszerű karakterek jelennek meg, de kevés a táncélmény – rótta fel Farkas Tamás a kiértékelőn. Kutszegi Csaba a Bekecs Táncszínház közönségnevelő szerepét emelte ki, mely társulat az elmúlt években többféle műfajban lépett közönség elé, felvállalva a hagyományost és az újszerűt. A kísérletezést Kovács Levente is jónak tartja, szerinte ez is a tanulás egyik útja.

Maros Művészegyüttes

Záró gondolatok

Az idei találkozó résztvevői közösségként élték meg a három nap eseményeit, talán az előző években nem volt ennyire együtt az erdélyi hivatásos néptáncosok tábora – mondta lapunknak Virág Endre, a házigazda Háromszék Táncegyüttes igazgatója. A Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus, dramaturg által moderált kiértékelők zárásaként a szakmai bizottság tagjai is megfogalmazták a találkozóról alkotott összegzésüket.

Farkas Tamás az autentikus precizitást emelte ki, hisz a hivatásos együtteseknél az eredeti táncanyag hiteles megtanulása az első lépés, ahonnan tovább lehet indulni. A táncszínház tekintetében arra biztatta a társulatokat, legyenek bátrak, progresszívek. Horváth Zsófia az egymás iránti nyitottságot hangsúlyozta, valamint azt, hogy ebben a műfajban alkotó, táncos, zenész mind egyenrangú, és büszkének kell lenniük arra, amit csinálnak. Szalay Zoltán a zenei sokszínűségre hívta fel a figyelmet, ami szerinte fontos, de csak akkor jó, ha a műsoron belül indokolt az adott hangzásvilág. Kutszegi Csaba értékeli az együttesek sajátos útkereséseit, és azt, hogy ezen a találkozón lehetőséget kaptak a fiatal koreográfusok a bemutatkozásra.

A művészeteket a múlt, jelen és jövő összefüggésében kell tekinteni, ez tart meg minket – fogalmazott Kovács Levente. A legfontosabb, hogy mindenki menjen azon az úton, amelyben hisz, s bár a hat hivatásos együttes gondolkodásmódja nem egyforma, a lényeg, hogy ennek a különbözőségnek, sokszínűségnek egy irányba kell mutatnia – mondotta.